Személyes

Tegnap rám írt valaki. Kérdezte, mi történt velem. Más vagyok. Nem ugyanaz az Ágoston László, mint régen. Egy megcsömörlött, kiégett, elfáradt embernek látszom. Igaza volt.

De mi, itt Magyarországon, tudod mit csinálunk? Ellopjuk a mentesítésre szánt pénzt, az áldozatokat hibáztatjuk és az istenek eledelének, csodagyógynövénynek hívjuk ezt az egymillió ember életét megkeserítő gyomot ahelyett, hogy kiírtanánk!

Te voltál az az ember, aki mindenkit megszelidített. A kedvenc képemen rólad egy sündisznót simogatsz éppen. Ő érezte, hogy jó a lelked, téged pedig nem zavartak a felszíni tüskék.

“Melyik produkcióba készülsz? / A lakatlan szigetre. / Az nem holnapután lesz? / De igen. Beugrás. / És tudod a szerepet? / Nem még. (Nagy csend…) /Bátor vagy…”

Máshol az elkeseredett szegény öli a szegényt vagy vallás-hit-bolond a politika-hit-bolondot és mindenhol az okosok jelentik a koloncot.

Ezután majdnem kirúgtak. Évekig rajtam maradt a címke, hogy nem vagyok elég jó. Azt mondták, kevés a hangom (pedig csak rettegtem); azt mondták, kulturálatlan vagyok, olvassak több könyvet és tanuljak nyelveket (ekkor már három nyelvvizsgám volt).

Három perce fordult át a testem huszonból harminc évesbe. Néztem a toronyórán és kivártam az ütést. Távol hamarosan felsírt egy autó fékje majd tompa puffanás. Fekete humorú rendező az élet. De az is lehet, hogy csak képzelem.

Töltsd le az alkalmazásomat a telefonodra!

Telepítés
×
Scroll to Top