Személyes

Látom, hogy nem áll össze a fejükben. Látom, hogy ők még talán életükben nem szedtek le gyümölcsöt fáról vagy bokorról. Látom, hogy az ő elméjükben a tej nem a tehénből, hanem a hűtőből származik.

Nem hiányzik Magyarország. A legkevésbé sem. Az életem hiányzik, amit Magyarországon nem élhettem.

Úgy döntöttem, bosszút állok. Kegyetlen, súlyos, őrjítő bosszút mindenkin, aki gyaláz, átkoz vagy éppen nevet rajtam: boldog leszek.

Szerintem a humorista vicceket mond, meglepő helyzeteket ad elő kiszínezve, időnként utánoz és karikíroz, de aki eleve „Mocskos nyelvvel feleselek” címet ad az estjének, nem valószínű, hogy felülne a nyuszimotorra.

Érdekes, hogy kritikát a nyelvtudásomra eddig kizárólag csak magyaroktól kaptam. Az angoloknak mindig voltam elég jó. Persze kérdés, hogy vajon elmondták-e volna, ha nem…

Bejelentette, hogy ő bizony most egy darabig tényleg megállítja az idő kerekét és ugyanannyi idős marad! Kerek évfordulót nem ülünk meg Skype előtt!

Vannak tárgyak, amelyek – ki tudja miért és ki tudja hogyan születnek -, de többet jelentenek önmaguknál. És sokszor a pénzbeli értékük is fordítottan arányos a megbecsültségükkel.

Így is lett. Az első este én nyertem. Én lettem a Bristoli Zsugakirály. Második este ő lett a Magasságos Unohercegnő.

Trianon térkép

Voltam, mint máig sokan: tudatlan, az útját kereső szalonnáci. Aki egyébként kedves és hétköznapi – csak mosolyogva veszélyes eszméket vall.

Úgy estem neki, mint aki az életéért küzd. Tekerem, csavartam, erőből, elszántságból… és győztem.

Scroll to Top