Ő az édesanyám, aki most már lassan egy hónapja szintén elhagyta Magyarországot. Angliában él mostantól, velünk egy városban. A másfél éve tartó előkészítés végre célhoz ért.
Látom, sokan hazudják, hogy az, ami most történik, a háború miatt van, hogy ezt nem lehetett előre látni. Pedig pontosan ezért adtuk el tavaly decemberben a házat Magyarországon és váltottunk át mindent fontba, euróba, dollárba és svájci frankba. Ezért béreltem inkább édesanyámnak még egy fél évig lakást Budapesten,
mert tudtam, hogy a forint zuhanásával többet keresünk, mint egy budai, panorámás albérlet ára.
Nem a háború, nem a „brüsszeli szankciók”, nem a csúf és gonosz Hókuszpók – hanem az elmúlt évek rombolása vezetett ide.
Aki akarta, már évek óta látta.
Aki nem akarta, annak mostanra nyilvánvaló lett.
Akinek pedig most sem nyilvánvaló… legyen az ő baja.
Ez az egész blog úgy kezdődött, hogy szerettem volna megmutatni édesanyámnak, aki angolul nem tudott, hogy milyen a világ a mentális vasfüggönyön túl. Ezért kezdtem videókat fordítani, írni, megmutatni a világot azoknak, akik a fokhagymaszagú magyar rögvalóságba vannak kövülve.
Most már nem kell írnom neki, mert a saját szemével látja. És borzasztóan élvezi, hogy mosolyognak rá az emberek az utcán, a boltban.
Amikor kivettük neki a lakását, bekopogtunk az alsó szomszédhoz, bemutatkozni. Mondtam:
– Hi, I’m László.
Mondta ő:
– Én meg Dénes vagyok.
A bristoli magyar iskolában tanít. 40 év tanítónői tapasztalattal. És lelkesen, mert hiába múlt el hetven, anyám még élni akart.
Abban állapodtunk meg egy évvel ezelőtt, hogy ő legyőzi a rákot, én legyőzöm a bürokráciát és az anyagi akadályokat. Mindketten teljesítettük az ígéretünket.
Tudod, ezért sem folytathatom ezt a blogot. Éveken át próbáltam, de a kegyelmi idő letelt. Menteni már senkit sem tudok. A legtöbb, amit tehettem, az volt, hogy csináltam egy tanfolyamot azoknak, akik menni akarnak. Akik belátják.
Valaki azt mondta, egyre agresszívebb és keserűbb, amit írok. Pedig csak azt tükröztem vissza, ahogy egyre távolodnak a nézőpontjaink. A béka nem vette észre, hogy a víz, amiben üldögél, már lassan forráspontra ér.
Sokan vették zokon, hogy én kiáltok, miközben ők zuhantak egyre mélyebbre a szakadékba. Azt mondták, távolodok, miközben én maradtam egyhelyben és a Magyarországot elborító fasizmus tolta őket a szélsőnél is szélsőbb jobbra.
Tudod, mi a vicces? Ebben az országban én jobboldalinak számítok. Hát ennyire van szélsőjobbon a magyar közép is.
Dante írta: „nincsen nagyobb fájdalom, mint a szépre emlékezni a nyomorban”. Én pedig már csak sóval tudom hinteni az egyre mélyülő sebeket.
Az én családom biztonságban van. Édesanyám az utolsó utáni pillanatban kapta meg az előletelepedett státuszát még tavaly, mi másfél év múlva állampolgárok leszünk. Én azt tettem, amit mondtam. Büszke vagyok rá, hogy megtartottam a gerincemet.
Annak, hogy igazam lett, nem örülök. Mindig azt akartam elkerülni, hogy ebben igazam legyen. Azért próbáltam tenni, azért próbáltam felnyitni szemeket.
Az egyik utolsó üzenetem pedig ez legyen: mindig van lehetőséged a saját kezedbe venni az életed. Még hetven fölött is lehet újrakezdeni, persze akkor már sokkal nehezebb.
Csak két dolgot ne veszíts el: az objektivitásodat, és a saját magadban vetett hitedet!
2022. októberében - elhagyom a Facebookot és nem fogsz többet értesítéseket kapni tőlem.
Ha szeretnéd továbbra is olvasni az írásaimat, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre IDE KATTINTVA!
Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!
