Kategória nélkül

Csak két dolgot ne veszíts el: az objektivitásodat, és a saját magadban vetett hitedet!

A tanár, az oktatás energia. Pont annyira fontos, mint az áram és a gáz. Sőt, fontosabb, mert a hideget túlélni sok módon lehet, de a fejekben fényt gyújtani a legnehezebb mesterség.

A Facebook méreg. Egy parazita, amely elszívja a figyelmedet, az életerődet. Őszintén bevallom, szégyellem, hogy hány millió órányi emberi életidőt adtam neki én is az írásaimmal.

Egy barátom úgy szokta mondani: „azt akarom, hogy az én gyerekeim a vállamról induljanak el fölfelé”. És az ő gyerekei valóban jobban is nőttek fel, mint ahogyan ő felnőtt.

Ez nem arról szól, hogy szeretném, ha bárki is hálás lenne nekem. A legtöbbünk azért kezdett bele ebbe a munkába, hogy segítse, nem pedig hogy bántsa az embereket.

Emlékszem, egy marketing tanárom az egyetemen azt mondta, sohasem tudjuk eléggé lebecsülni az átlagember értelmi képességeit. Emlékszem, nagyon felháborodtam ezen a mondaton jó 15 évvel ezelőtt. Azóta pedig egyre többször érzem az igazságát.

Mert összekeveri a „tény szent – a vélemény szabad” igazságát és a véleményét érzi szentnek és a tényeket kezeli szabadon.

Másrészt meg az alamizsnát a sárból kapargatva akár meg is állhatnál egy pillanatra és feltehetnéd a kérdést magadnak: biztosan ez a legtöbb, ami kapható?

Az oltottak száma három okból csalóka. Egyrészt, mert a legveszélyeztetettebb korosztály több, mint negyede (!) nincsen beoltva Magyarországon.

Ahogyan a mindig egyszerre szavazó Fidesz miatt a parlament is szimbolikus. Ahogyan maga a demokrácia is csak szimbolikus a kis-orosz királyságban.

Scroll to Top