Nehéz ősz vár Magyarországra, ha nem fontoljuk meg ezeket – avagy mi a baj az 5,5 millió oltottal?

A nyár gyakorlatilag felkészülési időszak – az lett volna tavaly is. Minden valószínűség szerint ősszel – például az influenzához és más szezonális vírusokhoz hasonlóan – újra emelkedni fog a koronavírus-fertőzések száma.  Azt, hogy mekkora gond lesz belőle, az dönti el, ki hogyan használja ki a nyarat.

Az oltottak száma három okból csalóka. Egyrészt, mert a legveszélyeztetettebb korosztály több, mint negyede (!) nincsen beoltva Magyarországon (összehasonlításként ennek a korosztálynak az átoltottsága az Egyesült Királyságban 93%).

Az Egyesült Királyság átoltottsága korosztályok szerint

Másrészt mert a kínai Sinopharm vakcina hatékonyságát 79%-ra szokás mondani a Pfizer 95%-ával szemben, azaz egymillió oltott esetén 50 ezer helyett 210 ezer (!) lehet továbbra is valamilyen szintű veszélyben. (Hozzátéve, hogy a hatékonyság mérése ennél bonyolultabb, és a súlyos esetek kialakulása ellen mindkét vakcina az előbb feltüntetettnél JOBBAN véd.)

Miért félrevezető az oltásokat a hatékonysági százalékuk alapján rangsorolni.

Harmadrészt, mert az egyre fertőzőképesebb vírusmutációk egyre feljebb tolják a nyájimmunitás határát, tehát ha 55 százalékos átoltottság még elég lett volna mondjuk az eredeti kínai vírus ellen (már arra sem lett volna elég), az új variánsok ellen bőven nem elég, mára már 80-90 százalék a nyájimmunitás becsült határa.

Most, hogy a vakcinák már rendelkezésre állnak, ilyenkor derül ki, hogy az egyes országok kormányai mennyi energiát fektettek az oktatási feladatokba és milyen hatékonyak benne.

Magyarul: mennyire a szóbeszéd és mennyire a valós tudás határozza meg egy nép oltásfelvételi szándékát. Egyszerűbben: most, hogy oltás már van elég, kiderül, hogy mennyire lesznek hajlandóak az emberek be is adatni azt. És úgy látom, Magyarország nagyot bukik ebben.

A magam részéről képtelen vagyok megérteni, hogy miért nem teszik az államok kötelezővé az oltást egy olyan vírus ellen, ami ekkora hatással van az életünkre. Értem, hogy politikailag ez nem előnyös, szavazatvesztéshez vezetne, de megoldaná, legalábbis nagyon nagyban enyhítené az egész COVID-problémát.

Ha ezt nem teszik, a másik – nehezebb, de szintén járható – út az lenne, hogy észérvekkel győzzék meg a lakosságot arról, hogy

1, Az oltások nem veszélyesek
De legalábbis a veszélyeik messze-messze-messze alulmúlják a hasznukat, és ez nem mellesleg igaz a gyerekkorban szokásos oltásokra is.

2, Az oltások hatékonyak
Az elmúlt hónapban az Egyesült Államokban a COVID-halottak 99,2 százaléka volt oltatlan, tehát 1000 halottból összesen 8 kapott előtte oltást.

3, Az oltásokat nem csak a magunk érdekében kell beadnunk, hanem mindenki más érdekében is
Hiszen az oltások nem tökéletesek, az USA-ban is 1000 halottból 8 embernél nem működtek. De a másik 992 fő között is lehetett nem egy olyan, aki szerette volna megkapni az oltást, de például fennálló egészségügyi probléma miatt nem kaphatta. Őket a nyájimmunitáson keresztül a többieknek kellett volna megvédenie.

4, Ez a legjobb módszer arra, hogy visszakaphassuk az életünket
A másik – ráadásul kevésbé megbízható – módszer, ha 80-90% átesik a betegségen, és tízezrek halnak meg vagy válnak tartósan egészségkárosulttá értelmetlenül. Csak az Egyesült Királyságban 1 millió ember (!) küzd még mindig a korábbi COVID-fertőzése visszamaradó tüneteivel, akiket a statisztikák gyógyultnak mutatnak.

Sajnos ezen a téren – az oktatás és ismeretterjesztés területén  – Magyarország borzasztó rosszul áll. Egyrészt túl sokáig hagyták büntetlenül garázdálkodni a Gődényeket (közröhej, hogy csak most emeltek vádat ellene, miközben a kártétel nem akadályozták meg), másrészt egy olyan nép, amelynek napi szinten hazudik pofátlanul a kormánya, nem fogja érteni, miért is kéne most valóban hinnie neki.

Főleg, ha még most sem a nép érdekeit tartja szem előtt a kormány, amire jó példa a gyalázatos lélegeztetőgép-beszerzés vagy az alacsonyabb hatékonysága ellenére is a korrupciós lehetősége miatt preferált kínai vakcina.

Attól félek, aki eddig nem akart oltatni, az már nem is fog akarni. Ez viszont óriási veszélybe sodorja az egész országot gazdaságilag, emberileg, mindenhogyan. Ezért tennie kéne a kormányzatnak – ha valaha is érdekelte volna, hogy élnek vagy halnak a saját polgárai.

Ahogy mondtam már: a nyár felkészülési időszak. Aki jól csinálja, annak az ősz már minden esély szerint nem lesz annyira nehéz, mint a tavasz volt.

Tavaly ezt az időszakot nem használta ki Magyarország és irtózatos árat is kellett fizetnie érte. Sokkal nagyobbat, mint amennyit a hivatalos kommunikáció el mert ismerni. Talán most meg lehetne próbálni jobban csinálni. Máskülönben a természetnek nem lehet hazudni. Ő büntetni fog.

Ha szeretnél tájékozódni az oltásokról, a télen írtam egy kimerítő cikket nemetközi tanulmányok alapján, amelyet később a Magyar Orvosi Kamara is ajánlott. IDE KATTINTVA tudod elolvasni!

Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!

agoston-laszlo4

Témák, amikről tudnunk kéne

Ma nincsen működő közmédia Magyarországon - de van számos téma, amiről beszélni kéne.

Mélyen. Hitelesen. Alaposan.

Ezt vállalom.

agoston-laszlo4

Töltsd le az alkalmazásomat a telefonodra!

Telepítés
×
Scroll to Top