Mielőtt a Zeneakadémiára kerültem, az egyik kedvenc énekesemnek tartottam Polgár Lászlót. Ő volt az igazi lírai basszus. A “legnehézkesebb” hangfajban tudott éterien könnyed lenni és elképesztő muzikalitással énekelt például egy teljes Winterreiset, amit otthon elkoptattam a CD-lejátszómban. Az egyik legnagyobb akadémiai élményem is Hozzá kötődik.
Mesterkurzust tartott a vörösmarty utcai Régi Zeneakadémián. Feliratkoztam. Akkoriban rémesen féltem a tanári kar előtt színpadra állni és a mesterkurzuson is ott ült a közönségben minden tanár, szinte az összes diák… dehát Polgár az Polgár.
Brahms “Auf dem Kirchhofe” című dalát választottam. Volt benne pár frázis, amit máshogy akartam volna énekelni, mint ahogyan “kellett”, de nagyszerű darabnak éreztem és szerettem. A tanárok előtt természetesen úgy frazeáltam, ahogy elvárt volt, félretéve a saját elképzeléseimet. Elénekeltem korrektül, mindenki mosolygott.
Polgár rákérdezett: miért így csinálja? Tényleg így gondolja?
Lesütöttem a szemem és bevallottam, hogy nem így gondolom, de ezt várják el tőlem. Szólt, hogy kezdjem újra és énekeljem úgy, ahogy szeretném.
Megtettem.
Miért nem bízik magában, aki ennyire muzikális, mint maga?
Ez a mondat rengetegszer adott erőt és ad azóta is. Csak merhetem remélni, hogy van igazság abban, amit akkor, ott a
2022. októberében - elhagyom a Facebookot és nem fogsz többet értesítéseket kapni tőlem.
Ha szeretnéd továbbra is olvasni az írásaimat, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre IDE KATTINTVA!
Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!
