Választás 2022: belemenni újra a játékba cinkosság vagy hülyeség vagy mindkettő együtt?

Nem akarok én lenni a rossz hír hozója, de ugye tudjuk, mennyi valós tétje van a 2022-es választásnak?

Tekintsünk el attól az egyszerű tényről, hogy a Putyinok, Erdoganok és Orbánok demokratikus választáson történő leváltásának gondolata is kedves naivitás. Tudom, mert én is voltam ilyen naiv három éve.

De vajon mi van, ha például Orbán úgy dönt, taktikai okokból önszántából adja át a hatalmat 2022-ben? Azaz nem szerez krumplival, zsarolással, utaztatással, bejelentéssel és még ezer más módon csalással annyi szavazatot, amennyi csak kell.

Hanem maga adja oda a látszólagos hatalmat egy egyedül a választásig látó, Fideszes spionokkal teletömött, impotensre kontraszelektált “ellenzéknek” (mindig tisztelet a kevés kivételnek), hogy azok látványos bukása után (amiben nyilván segédkezik majd) a demokrácia bajnokaként, megmentő apafiguraként térhessen vissza örökre és még két évre.

Azért mondom, hogy látszólagos hatalmat ad át, mert egyik hatalmi ág sem független: ő tartja kézben a bíróságokat, a rendfenntartó szerveket, de még inkább a Fidesz számára a piszkos munkát elvégző verőember-hordákat (lásd még: keresztény konzervativizmus) a teljes magyar médiát mínusz néhány partizán, a teljes színházi, egyetemi és ipari elitet, az iskolálat, az Alkotmánybíróságot, Polt Pétert és Áder Jánost… mindent.

Nem igazán értem, hogy a jelenlegi ellenzéknek nevezett tömörülés miben reménykedik. Kétharmad nélkül (és garantálom: kétharmadot nem enged nekik) egy béna kacsa lesz a magyar kormány, kormányzásra képtelen, az obstrukció és a cinikus Fidesz-ellenzék fogja.

Cserébe Orbán Európában is mennybe mehet, hiszen papíron lehull róla a diktátor jelző. “Természetes módon” bizonyosodik be, hogy ő az egyetlen út, az egyetlen igazság, és az élet, senki más nem képes vezetni Magyarországot csakis ő.

Éppen ezért nem tudom, mitől félek jobban: egy ellenzéki vereségtől vagy egy ellenzéki győzelemtől.

Őszintén bevallom, sohasem gondoltam volna, hogy Magyarország szótlanul tűri azt, amit a járvány alatt tettek vele, de mostanában úgy tudom, még nő is a kormány támogatottsága – miközben szinte mindenkinek van már halottja a járványban.

Az az ellenzék, amely ezt képtelen a maga javára fordítani… nem tudom, hogy ennyire gyenge vagy szándékosan impotens.

2018-ban nem kellett volna átvenni a mandátumokat. Nem kellett volna statisztává silányulni. Egy árnyékkormányt kellett volna alakítani a parlamenten kívül, nem pedig olcsó hőbörgéssel legitimálni az ország kiárusítását minden keleti jöttmentnek.

2022-ben belemenni újra a játékba cinkosság vagy hülyeség vagy mindkettő együtt.

Végezetül szeretném megjegyezni, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy számos VALÓBAN jószándékú és az országért tenni akaró politikus és aktivista van az ellenzéki pártokban. Az ő munkájuk pontosan annyi tiszteletet és megbecsülést érdemel, mint a Titanic zenekaráé, amely a jeges vízig játszott. És megemelem a kalapom előttük.

De a fenti tényeken ez mit sem változtat: sem a diktatúra demokratikus leválthatatlanságán, sem a látszólagos hatalomról szóló választásokon.

Mielőtt leírnád, leírom helyetted: igen, külföldről beszélek haza. Úgy, hogy nem szívtam Magyarország levegőjét már jóideje. De ettől vonatkoztass el: nem ettől lesz vagy nem lesz igazam.

Viszont én még leírhatom. Tőlem már nem tudnak elvenni többet, mert mindenemet hátra kellett hagynom, hogy leírhassak ilyeneket.

És most ezt a drágán vett luxusomat “élvezem”.



A cikket a számos visszajelzésre válaszolva itt egészítettem ki.

Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!

agoston-laszlo4

Témák, amikről tudnunk kéne

Ma nincsen működő közmédia Magyarországon - de van számos téma, amiről beszélni kéne.

Mélyen. Hitelesen. Alaposan.

Ezt vállalom.

agoston-laszlo4

Töltsd le az alkalmazásomat a telefonodra!

Telepítés
×
Scroll to Top