Sólyom-Nagy Sándor emlékére

Volt egy kedvenc felvételem. Sólyom-Nagy Sándor énekelte Wolfram dalát az Esthajnalcsillaghoz. Régi Hungaroton lemez volt, rojtosra hallgattam. Biztos neked is van hasonló.

Amikor egy forró nyári délután megcsörrent a telefonom, és Sólyom-Nagy Sándor keresett rajta, hogy megbeszéljük a közös jövőnk részleteit, azt hittem, kiejtem a mobilt a kezemből.

Rákoshegyről indulva, friss zeneakadémistaként nem voltam még hozzászokva, hogy Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művészek, az Operaház halhatatlanjai szólítsanak a nevemen. Példaképeim. Talán nem is lehet hozzászokni ehhez.

Ő lett a mesterem, ő terelgetett végig az Akadémia nem egyszer veszélyes mélységekbe húzó szakadékai között a diplomáig. Ugyanabban az évben született, mint édesapám.

Mindig, ha elégedett volt velem, egy százforintost nyomott a kezembe óra végén.

“Nekem egy forintot adott elismerésként anno a mesterem. Infláció van! Ügyes voltál! Legyen száz!” – és nem tudta, hogy sohasem költöttem el, a polcomon feltornyozva, ereklyeként tartottam ezeket az érméket.

Egyszer különleges tekintettel várt a fekete Steinway zongora mögött.

– Hoztam neked valamit – szólt, és egy kottát vett elő. Rajta a pecsét, amivel mindig a saját példányait jelölte meg.

Wolfram dala volt. Az Esthajnalcsillaghoz.

A kezembe adta, és azon a hangon, amit hallgatva évekig bámultam a sötét szobában elbűvölve az erősítő pislákoló fényeit, elkezdte énekelni csak ott, csak nekem:

“Wie Todesahnung Dämmrung deckt die Lande…” – “Mint a halál sejtelme, borítja a hajnal a tájat…”

Sosem felejtem el azt a pillanatot. A harmadik emeleti terem ablakából mint a Bohémélet díszletei tűntek elő Pest évszázados háztetői, és mintha egy sötét madár szárnyai borították volna be, úgy lepte meg a várost az alkony.

A Tanár úr énekelt, én pedig része lettem valaminek – vele, mellette és általa. Beavatást nyertem egy világba, ahol a hangok ereje mesterről tanítványra, szinte apáról fiúra száll tovább. Ahol a ma játszó zongorista billentése alatt tudva-tudatlan felsejlik Liszt Ferenc ujjlenyomata is.

Ma Sólyom-Nagy Sándor elhunyt. Abban az évben született, mint édesapám.

Ha már személyesen megköszönni nem is tudom az útravalót, ha már nem mondhatom el Neki, elmondom most mindenkinek.

Sajnálom, hogy nem tudok ott lenni, amikor majd búcsúznak tőle. De talán egy nap majd újra meglátogatom ott, a harmadik emeleti teremben, ahonnan csak a Bohémélet díszletének látszik Budapest.

Ott lesz ő abban a teremben már mindörökké. És megismerik majd a tanítványai tanítványai is egy-egy mosolyogva elengedett, szívből énekelt hangban, amiről talán nem is tudják majd, hogy tőle származik.

(Alább pedig Wolfram dala Sólyom-Nagy Sándor előadásában. Vezényel: Ferencsik János

Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!

agoston-laszlo4

Témák, amikről tudnunk kéne

Ma nincsen működő közmédia Magyarországon - de van számos téma, amiről beszélni kéne.

Mélyen. Hitelesen. Alaposan.

Ezt vállalom.

agoston-laszlo4

Töltsd le az alkalmazásomat a telefonodra!

Telepítés
×
Scroll to Top