Most őszintén: került az odafigyelés bármibe?

Az Egyesült Királyságban tilos az iskolák elé parkolni, mert az zavarja a gyerekek láthatóságát, könnyebben történhet baleset, amikor lelépnek a járdáról.

May be an image of one or more people and food

A képen látható kis műanyag táblák erre a szabályra hívják fel a figyelmet, amikor használatban vannak.

Hogy ez a szükséges-e vagy sem, nem tudom, és nem is akarom ehelyt eldönteni. De nézd meg a kommunikáció formáját:

“Mutasd meg, hogy törődsz [a gyerekek testi épségével], és parkolj máshova” – áll a feliraton, amit mosolygós figurák tartanak.

Pozitív üzenet valamiféle “Parkolni hatóságilag tilos, a büntetés elérheti a 100 000 forintot!” – helyett.

És vajon mibe került, hogy mindenféle gyereket odarajzoltak a táblára: fiút, lány, fehéret, színesbőrűt, kendős muszlimot, vörös szeplőset…

Semmibe. Egy ilyen apróság mégis azt sugározza, hogy KÖZÖS a társadalmunk, nem?

Ezek azok a nüanszok, amelyek szinte tudattalanul határozzák meg az emberek hangulatát.

A kérés tud olyan hatásos, sőt hatásosabb lenni, mint a fenyegetés. Lehetne a másikat partnerként is kezelni erőfitogtatás helyett.

Persze ez igény és megszokás kérdése is.

Scroll to Top