Vajon milyen lelki sérülés kell ahhoz, hogy valaki utánafüttyögjön egy nőnek az utcán?
Mármint komolyan. Ahogy egy barátom mondta: várom azok jelentkezését, akik egy építkezésről kikiabáltak egy csinos nőnek, hogy „jaj, de b@sznám a s€gg€d€t!”, és akiknek ekkor a nő megállt az utcán, piros lett az arca és visszaszólt: „Végre egy igazi férfi! Csak erre vártam egész életemben! Azonnal tegyél magadévá!”
Nem, ez nem történt meg. Vagy ha van olyan univerzum, amiben egy nőnek utánacsujjogattak, mire ő szimpátiát kezdett érezni – ott is durva lelki sérülés lehet. Mert ember emberrel – nemtől függetlenül – így nem bánik.
Igen, maximálisan támogatom, hogy törvény büntesse azt, amit tulajdonképpen nők elleni verbális támadásnak kéne hívni.
És ahogy ugyanez a barátom mondta: ez a törvény csak azokat zavarná, akik maguk is csinálják ezt. Vagy akik számára a tisztelet csak egy nyolcbetűs szó, a jelentése ismeretlen.
Én azzal egyetértek: ha egy nő kihívóan öltözik fel, ne csodálkozzon, ha megbámulják. Ha rajtam lenne mit nézni és megmutatnám, én se várhatnám, hogy ne legyenek rá az emberek kíváncsiak.
De beszólást, füttyögést, pláne fizikai abúzust akkor sem lenne szabad senkinek kapnia, ha anyaszült meztelenül sétál végig a Váci utcán. Mert ez bűncselekmény. A sértett viselkedésétől függetlenül.
Egyébként egy bocsánatkéréssel én is tartozom. Évekkel ezelőtt azt írtam, a nők vigyázzanak magukra, mert számukra az utca – főleg a hétvégi éjszakában – veszélyes. Ne legyenek könnyelműek, készüljenek úgy, mintha háborúba mennének, mert sajnos Magyarországon aztán pláne sok az egy négyzetméterre eső vadállat, érzelmi idióta.
Addig nem értettem meg, mi volt a szavaimmal a hiba, amíg Londonba nem költöztem. Nem az a kérdés, hogy igaz volt-e, amit írtam (igaz volt), nem a jószándék volt kérdéses (mert féltésből írtam), hanem a pozíció, amibe helyeztem magam.
„Patronizing” – mondja az angol kifejezés, amit annyira nem értünk magyarul, hogy nincs is rá egyszavas fordítás. Arra mondják, amikor valaki kéretlenül atyáskodó, valaki – akár a legjobb szándékkal is! – leereszkedően, fölényes pozícióból mond valamit, ami a másik számára lekezelő érzést kelt.
Na, ilyen „patronizing” voltam én is. Amiért, ismét mondom, bocsánatot kérek.
És hogy miért hozom ezt fel most? Mert nem elég a nők után füttyögő, beszólgogató lelki nyomorultakat elítélni, önvizsgálatot is kell tartanunk:
vajon én magam olyan férfi vagyok, amilyet a lányomnak is kívánnék?
És ha úgy látjuk, hibáz(t)unk, mindig itt az ideje jóvá tenni.
Hogy aztán a nők is megtehessék velünk pontosan ugyanezt. Mert – nyilván – a nők sem bűntelenek az érzelmi éretlenség és az ebből eredő abúzus területén. Nekik ugyanúgy megvan a maguk sara – csak egymás hibái nem jogosítanak fel egymás bántására.
Úgyhogy én nagyon támogatnám, hogy ez téma legyen. Hogy elkezdjünk ebben a kérdésben – ahol kell: törvényileg – rendet rakni. Mindkét oldalon.
Saját magunkat is megvizsgálva, és nem saját magunkat sem mentegetve.
(Az illusztráció azért is tetszik, mert fontos, hogy lássuk: a nők elleni verbális agresszió nem csak bizonyos alsóbb társadalmi rétegek „kiváltsága”, ott van az horizontálisan mindenhol. Ahogyan a férfiakkal szembeni abúzus is.)
2022. októberében - elhagyom a Facebookot és nem fogsz többet értesítéseket kapni tőlem.
Ha szeretnéd továbbra is olvasni az írásaimat, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre IDE KATTINTVA!
Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!
