Ismered Kasszandra történetét?

“Tudod, Laci, az a tapasztalatom, hogy az emberek addig kritikusak az orvostudománnyal, amíg a kórházba nem kerülnek. Útban az intenzív osztály felé még nem sokszor hallottam, hogy valaki megtagadta volna a kezelést.”

Ezt egy londoni COVID-osztályon dolgozó orvos barátom mondta nemrégiben. Egy olyan orvos, akinek a munkáját és hősiességét még könnyezve tapsoltuk meg tavasszal, most pedig ugyanazért a hősies munkáért a vicsorgást kell tűrniük.

Ismered Kasszandra történetét? A görög mitológiában ő volt az a csodás szépségű lány, aki visszautasította Apollón szerelemét, ezért különös átkot kapott: csodálatos jós lett, mindent jól látott előre – de senki sem hitte el a jóslatait.

Hát ilyen Kasszandra-átok veri ma a tudományt is, legyen szó orvoslásról, lapos földről, globális felmelegedésről, mesterséges intelligenciáról, bármiről, ami bonyolultabb annál, hogy kézbe fogva meg lehessen győződni róla.

Indonéziában erre találtak kiváló megoldást: nyolc maszkellenest arra köteleztek, hogy ők ássák meg a koronavírus-fertőzésben elhunytak sírját.

Egy amerikai kórházban pedig arra kérték a maszkelleneseket, hogy jöjjenek be hozzájuk az intenzív osztályra, és ugyan segítsenek már beteget hordani – maszk nélkül természetesen – egy napig.

Valahogy nem tolongtak a jelentkezők.

Érdekes, mennyire vágyunk elhinni, hogy okosabbak vagyunk, mint a többi. Hogy mi aztán biztosan felszálltunk volna Noé bárkájára! Aztán az újabb és újabb vízözönök mindig ennek az ellenkezőjét bizonyítják be.

Hogy a mai ember nem lendített volna kart Hitlernek, ugye…
Hogy ma nem vetnénk meg a vírusokról és kézmosásról papoló Semmelweist…
Hogy ma biztosan nem feszítenénk keresztre Jézust…

Az igazi Kasszandrákat a magukat nagyszerű jósoknak hívőktől egy dolog különbözteti meg: az idő őket igazolja.

Ő például azt mondta, el kéne égetni a trójai falovat, mert pusztulást hoz a városra. Lehülyézték. Másnap porig égett Trója.

Sajnos egy pont után nem hiszem, hogy lehet többet tenni, mint azt a pár hallani képes embert figyelmeztetni, majd keserű szájízzel hátradőlni, és hagyni, hogy bevonszolják a bajt a kapukon.

Aztán amikor újra megégtünk, gyógyítani a sebeket – és valahogy jobban elmondani a következő generációknak, hogy az igazi jóslatokra figyeljenek.

(A képen: Jakartában temetik a COVID-ban elhunytakat.)

2022. októberében - elhagyom a Facebookot és nem fogsz többet értesítéseket kapni tőlem.

Ha szeretnéd továbbra is olvasni az írásaimat, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre IDE KATTINTVA!

 

Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!

agoston-laszlo4
agoston-laszlo4
Scroll to Top