Amikor Anglia egyetlen percig együtt gyászolt

Ma délben Anglia egy percre megdermedt. A rádió megszakította adását, és a feleségemmel némán néztünk magunk elé a szoba mélyén.

Ma van pont egy éve, hogy az első lezárás elkezdődött – a mai napot pedig a Nemzeti Megemlékezés Napjává (National Day of Reflection) tették Nagy-Britanniában. Amikor mind megállunk egy pillanatra, hogy fejet hajtsunk a COVID több, mint 125 ezer halálos áldozata előtt.

Arra kérték még a lakosságot, hogy este nyolckor egy szál gyertyával mindenki álljon ki az ablakba vagy a háza küszöbére. Emlékezzünk azokra, akik már nem lehetnek itt, és emlékezzünk rá, hogy együtt vagyunk a bajban.

Ezekért a pillanatokért szeretem ezt az országot. Ezekért a pénzen nem megvehető, hatalmas apróságokért.

Egy civil szervezet, a végstádiumú betegeket segítő Marie Curie Alapítvány kezdeményezte, majd a közös ügyet felkarolta a kormány és a sajtó.

125 ezer ember… lassan mindenkinek van ismerőse, aki áldozatául esett a járványnak – mégha sokan nem is kerültek bele a statisztikákba, mert bár hosszú távú életminőségromlást eredményező súlyos szövődményekkel, de “szerencsésen” túlélték…

De Neked mégsem ezt szeretném elmesélni. Azt az érzést szeretném átadni, hogy milyen, amikor a gyengét nem hátrahagyják, hanem felemelik (mégha ezer helyen lyukas is a rendszer). Amikor a gyásznak nem áll útjába hazudozás és önmagunk mentegetése.

Gyászolni márpedig alapvető emberi igény. Gyászolni, ki szeretteket, ki egy elveszett évet, ki egy a karanténban egyre távolodó hazát.

Örülök, hogy adtak keretet siratni. Másokat és magunkat. Főhajtás után lehet felemelt fejjel menni tovább.

(A képen a Queen Elizabeth Egyetemi Kórház személyzete.)

Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!

agoston-laszlo4

Témák, amikről tudnunk kéne

Ma nincsen működő közmédia Magyarországon - de van számos téma, amiről beszélni kéne.

Mélyen. Hitelesen. Alaposan.

Ezt vállalom.

agoston-laszlo4

Töltsd le az alkalmazásomat a telefonodra!

Telepítés
×
Scroll to Top