Játsszátok le iskolákban! Mutassátok meg barátaitoknak! Nyerjetek belőle hitet.
Tudom hosszú, de hidd el, megéri. Én minden évben meghallgatom kétszer-háromszor, lassan kívülről tudom és erőre kapok tőle. Újra elkezdek hinni abban, hogy lehet változtatni.
Ajánlom volt tanáraimnak akik felnyitották a szememet a világ sokszínűségére, barátaimnak, akik naponta harcolnak egy jobb világért, szüleimnek, akik sohasem nézhették még végig ezt a 17 percet úgy, hogy értették is volna.
És nektek, akik ott lettetek volna, ha 1963-at írnánk!
„Most pedig van szerencsém bejelenteni nektek
nemzetünk erkölcsi vezetőjét
boldogan jelentem be dr. Martin Luther King Jr.-t!
Örülök, hogy itt lehetek ma veletek
azon a tüntetésen, ami úgy kerül majd be a történelemkönyvekbe
mint a nemzetünk legnagyobb kiállása a szabadságért.
100 évvel ezelőtt
egy nagy amerikai, akinek a szimbolikus árnyékában állunk ma
aláírta a Felszabadítási Nyilatkozatot.
(azaz felszabadította a rabszolgákat – a ford.)
Ez a korszakalkotó rendelet a remény hatalmas világítótornyaként
ragyogott millió néger rabszolga számára,
akik a sorvasztó igazságtalanság lángjai között szenvedtek.
Úgy ragyogott fel ez a rendelet, mint egy dicsőséges napfelkelte,
amely véget vet rabságuk sötét éjszakájának.
De száz évvel később
a négerek még mindig nem szabadok.
Száz évvel később!
A négerek életét még mindig megnyomorítja a szegregáció bilincse
és a diszkrimináció láncai.
Száz évvel később
a négerek a szegénység lakatlan szigetén élnek
az anyagi fejlődés hatalmas óceánjának közepén.
Száz évvel később
a négerek még mindig csak sínylődnek az amerikai
társadalom sarkaiba szorítva
és száműzöttként élnek a saját hazájukban.
Úgyhogy mi azért jöttünk ma ide, hogy rámutassunk
erre a szégyenletes helyzetre.
Bizonyos értelemben azért jöttünk nemzetünk fővárosába,
hogy beváltsunk egy csekket.
Amikor köztársaságunk építői megfogalmazták az Alkotmány
és a Függetlenségi Nyilatkozat csodálatos szavait
aláírtak egy kötelezvényt, amelyet azóta minden amerikai megörökölt.
Ez a kötelezvény egy ígéret volt, hogy minden ember,
igen, a feketék ugyanúgy, mint a fehérek számára,
garantálják az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra törekvéshez
való elidegeníthetetlen jogot.
Ma már nyilvánvaló, hogy Amerika
adós maradt ezzel a kötelezvénnyel színesbőrű lakosai felé.
Ahelyett, hogy eleget tett volna szent kötelességének
Amerika rossz csekket adott a néger embereknek
egy csekket, amely „nincs fedezet” felirattal jött vissza.
De visszautasítjuk, hogy el kéne hinnünk:
az igazság bankja csődbe ment!
Nem hisszük el, hogy lehetnek érvénytelen csekkek
a lehetőségek hatalmas páncéltermeiben e hazában!
Úgyhogy ma azért jöttünk, hogy beváltsuk ezt a csekket,
amely a szabadság gazdagságát és az igazság biztonságát adja nekünk!
Azért is jöttünk erre a megszentelt helyre,
hogy emlékeztessük Amerikát mindezek
az iszonyatos sürgősségére.
Nincs időnk arra,
hogy megengedjük magunknak a lecsillapodás luxusát
vagy hogy bevegyük a fokozatoságnak hívott nyugtatószert.
Itt az idő,
hogy valóra váltsuk a demokrácia ígéreteit.
Itt az idő,
hogy felemelkedjünk a szegregáció
sötét és elhagyatott völgyéből
a faji egyenlőség napsütötte ösvényeire.
Itt az idő,
hogy kiemeljük nemzetünket a faji egyenlőtlenség futóhomokjából
a testvériség rendíthetetlen sziklájára. Itt az idő,
hogy az igazságot napi valósággá tegyük
Isten minden gyermeke számára.
Tragikus volna a nemzet számára, ha
figyelmen kívül hagyná a pillanat sürgetését.
A négerek jogos elégedetlenségének tikkasztó nyara nem ér addig véget,
amíg el nem jön a szabadság és egyenlőség frissítő ősze.
1963 nem valaminek a vége, hanem a kezdet.
Azok, akik remélik, hogy a négerek most kiengedték a fáradt gőzt
és megelégednek ennyivel,
azok csúnyán csalódni fognak, ha a nemzet visszatér
a rendes, eddigi kerékvágásába.
Nem lesz se béke se nyugalom Amerikában,
amíg a négerek nem élhetnek állampolgári jogaikkal.
A felkelés forgószele addig fogja rázni a nemzetünk alapjait,
amíg az igazság fényes napja fel nem jön az égre.
De van valami, amit el kell mondanom népemnek,
akik az igazság palotájának meleg küszöbén álltok.
Jogos helyünk elfoglalása során
nem következünk el bűnös vagy rossz tetteket.
Ne csillapítsuk a szabadság iránti szomjunkat
a keserűség és a gyűlölet kelyhéből!
Harcunkat mindvégig a méltóság és a fegyelem
magas síkján kell megvívnunk.
Nem engedhetjük meg, hogy a mi teremtő tiltakozásunk
fizikai erőszakká fajuljon!
Újra és újra felül kell emelkednünk,
abba a fenséges magasságba, ahol
lelki erővel szállunk szembe a fizikai erőszakkal.
A csodálatos újféle harciasság, amely elborította
a néger közösséget
nem vezethet oda, hogy elveszítsük a
bizalmunkat minden fehér emberben,
mert rengeteg fehér testvérünk – ahogy jelenlétük is bizonyítja -,
megértette, hogy az ő sorsuk a mi sorsunkhoz van kötve.
Megértették, hogy az ő szabadságuk
feloldhatatlanull a mi szabadságunkhoz van kötve.
Nem járhatunk külön utakon.
És ahogy haladunk, meg kell fogadnunk,
hogy mindig előre fogunk haladni.
Nem fordulhatunk vissza.
Vannak, akik megkérdezik a polgárjogi harcosoktól:
„Mikor lesztek elégedettek?”
Nem lehetünk elégedettek, amíg a négerek
a rendőrségi brutalitás kimondhatatlan borzalmának áldozatai.
Nem lehetünk elégedettek,
amíg a hosszú utazás alatt megfáradt testünk nem pihenhet meg
az út menti motelekben és a városok hoteleiben.
Nem lehetünk elégedettek,
amíg a négerek mobilitása annyi,
hogy egy kisebb gettóból átköltözhetnek egy nagyobba.
Soha sem lehetünk elégedettek, amíg gyermekeinket megfosztják
önbecsülésüktől és méltóságuktól a táblákkal, amiken a felirat:
„CSAK FEHÉREKNEK”!
Nem lehetünk elégedettek, amíg egy mississippi néger nem szavazhat
és egy New York-i néger azt hiszi, hogy nincs kire szavazzon.
Nem. Nem vagyunk elégedettek és nem leszünk elégedettek,
amíg nem árad az igazság és a
tisztesség nem hömpölyög óriás folyamként.
Tudom jól, hogy néhányan közületek
borzasztó megpróbáltatásokon mentek keresztül.
Néhányan közületek éppen most szabadultak a szűk börtöncellákból.
Néhányan közületek olyan területekről jöttek, ahol
a szabadágkeresésetek miatt
az üldözések viharai tépáztak meg és a
rendőri brutalitás szelei sodortak el.
Ti vagytok a teremtő szenvedés veteránjai.
Folytassátok a munkátokat azzal a hittel,
hogy a nem megérdemelt szenvedés
megváltó erő.
Menjetek vissza Mississippibe! Menjetek vissza Alabamába!
Menjetek vissza Dél-Karolinába! Menjetek vissza Georgiába!
Menjetek vissza Luisianába! Menjetek vissza
az északi városok nyomortelepeire és gettóiba
azzal a tudattal, hogy valahogyan ez a helyzet
meg tud és meg fog változni!
Ne fetrengjünk a kétségeesés völgyében!
Azt mondom nektek ma, barátaim,
hogy habár a ma és a holnap nehézségeivel találjuk szembe magunkat,
még mindig van egy álmom.
Ez egy álom, ami mélyen az amerikai álomban gyökeredzik.
Van egy álmom.
Az, hogy egy nap
ez a nemzet felemelkedik
és valóra váltja saját hitvallását
és magától értetődőnek tartjuk majd
ennek a mondatnak az igazságát:
„Minden ember egyenlőnek teremtetett”!
Van egy álmom,
hogy egy nap Georgia vörös dombjain
korábbi rabszolgák fiai és korábbi rabszolgatartók fiai
le tudnak majd együtt ülni a testvériség asztalához.
Van egy álmom
hogy egy nap
még Mississippi állam is, az állam,
amely kiszikkadt az igazságtalanság forróságától
kiszikkadt az elnyomás hőségétől
a szabadság és az igazságosság oázisává fog válni.
Van egy álmom
Az én szegény kis gyerekeim
egy nap egy olyan hazában fognak élni,
ahol nem a bőrünk színe alapján ítélik meg őket, hanem a jellemük alapján.
Nekem van ma egy álmom!
Van egy álmom, hogy egy nap
lent Alabamában, a romlott rasszistáival,
a kormányzójával, akinek a szájából ömlik
a jogtiprás és a gáncsodkodás
egy nap, pont ott, Alabamában, kis fekete fiúk és kis fekete lányok
kézen fogják majd egymást a kis fehér fiúkkal és lányokkal
és testvérekként mennek együtt tovább.
Van egy álmom ma!
Van egy álmom, hogy egy nap minden völgy fölemelkedik,
minden hegy és halom alászáll,
lesz az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává.
És megjelenik az Úr dicsősége és minden test látni fogja azt!
(Ézsaiás 40, 4 – a ford)
Ez a reménységünk.
Ez az a hit, amivel visszatérek délre.
Ezzel a hittel
képesek leszünk kifaragni a kétségbeesés hegyéből
a remény szikláját.
Ezzel a hittel
képesek leszünk, hogy átalakítsuk nemzetünk zúgó hangzavarát
a testvériség gyönyörű szimfoniájává.
Ezzel a hittel
képesek leszünk dolgozni együtt, imádkozni együtt,
küzdeni együtt, börtönbe menni együtt, a szabadságért kiálllni együtt,
tudva, hogy egy nap szabadok leszünk.
Ez lesz az a nap
Ez lesz az a nap, amikor Isten minden gyermeke
megújult értelemmel énekelheti majd:
„Az országom a tiéd: Szabadság édes földje, rólad dalolok.
Föld, melyen atyáim haltak, föld, mely a bevándorló atyák büszkesége,
minden hegyoldalról a Szabadság zengjen!
(Közismert amerikai hazafias dal – a ford.)
És ha Amerika egy nagyszerű nemzet, akkor ez igaz kell, hogy legyen.
Zengjen hát a Szabadság
New Hampshire csodálatos dombtetőiről!
Zengjen hát a Szabadság
New York hatalmas hegyeiről!
Visszhangozzák a Szabadságot a pennsylvaniai Alleghenies magaslatok!
Visszhangozzák hát Colorado hófödte szikláil!
Visszhangozzák hát Kalifornia csipkés csúcsai!
De ez nem elég!
Visszhangozza a Szabadságot a georgiai Stone Mountain!
Visszhangozza a Szabadságot a Tennessee-i Lookout Mountain!
Visszhangozza a Szabadságot minden hegy
és vakondtúrás Mississippiben! Zengjen minden hegyoldalról!
Zengjen-zúgjon hát a Szabadság és ha ez megtörténik
és amikor zenghet a Szabadság, mint egy harang,
amikor zenghet minden községben és falucskában,
minden államban és minden városban,
akkor előrébb hozhatjuk azt a napot, amikor Isten mindegyik gyermeke,
feketék és fehérek, zsidók és gójok,
protestánsok és katolikusok megfoghatják egymás kezét,
és együtt énekelhetik a régi néger spirituáléval:
„Végre szabadok, végre szabadok, hála a mindenható Istennek,
végre szabadok vagyunk!”
2022. októberében - elhagyom a Facebookot és nem fogsz többet értesítéseket kapni tőlem.
Ha szeretnéd továbbra is olvasni az írásaimat, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre IDE KATTINTVA!
Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!
