A Brexittel, a Dicsőséges Népszavazással és most Trump megválasztásával egy világ omlott össze bennünk. Egy világ, kedves liberális, budapesti értelmiségi barátaim, amit hazudtunk magunknak.
Az amerikai választás másnapján egy beszélgetésre hívtak meg, ahol fiatal, lelkes, talán kicsit naiv, de mindenképpen jó szándékú magyar egyetemisták próbálták megfogalmazni, hogyan tudnának elképzelni egy jobb Magyarországot. Velem szemben ült egy lány, aki egy kis, párezres faluból jött és jutott el egy híres egyetem híresen elit szakára.
„Nem gondoljátok, hogy a problémáitok baromi messsze vannak a valóságtól? Mármint itt Budapesten, értelmiségi körben nem csak hogy el se tudjuk képzelni, de el se akarjuk képzelni, mi zajlik a Magyarország nyolc tizedét kitevő vidéken.” – mondta.
És azóta gondolkozom, hogy mennyire baromira igaza van. Hányhatunk Trumptól (meg is teszem), de ő nem csak a „buta, aluliskolázott, rasszistam tájékozatlan, öreg stb.” embereket fogta meg Amerikában, ahogy Magyarországon se csak a fentiek szavaztak nemmel a népszavazáson. Ez ugyanolyan előítélet, mint ami ellen nap, mint nap harcolok.
Trump a változást akarókat fogta meg. Azokat, akiknek minden mindegy, csak legyen már más. Mert élhetetlen, ahogy élnek (a mozik és a filmek valóságához képest pláne) és nincs jövőképük, reményük a felemelkedésre semmi. „Jó, hát a pali egy bunkó, de a mostani életem tarthatatlan.” Gondolj az amerikai Ózdra, Detroitra! (Itt és itt van két képsorozat, ha nézelődni lenne kedved.)
Ezek az emberek leszarják a globális felmelegedést, nem különösebben érdeklik őket az emberi jogok, mert a faluban egy meleg vagy muszlim sincs, ellenben vannak cigányok, akiket cigánysorokra és sokszor bűnözésbe taszít a társadalom. Egyszerűen ezeknél a dolgoknál, a szép ideáknál jóval lejjebb vannak a Maslow-piramison, mert kenyérgondjaik vannak.
„Hazánkban 2009 és 2013 között 20,3 százalékról 26,8 százalékra nőtt a súlyosan depriváltak aránya. A szegénységben élő 7 év alatti gyermekek aránya 42,2 százalék. Ezzel Magyarország sereghajtó a visegrádi országok között, míg uniós viszonylatban az utolsó öt ország között áll. Ráadásul 2008 óta nem indexálták megfelelően sem a GYES-t, sem a nyugdíjt, sem a különféle segélyek összegét.
A mélyszegénységben élők kétharmada nem roma.” (forrás)
Most mégis mi a fenét vársz ezektől az emberektől? Akik egyébként lehetnek jó lelkűek, szerethetnek segíteni, lehetnek tisztességes, igyekvő, barátságos népek – de jelenleg a túlélésért küzdenek.
„Vannak, akik drogoznak itt a faluban?” – kérdeztem a herbállal hencegő gyerekeket, akik úgy válaszoltak, mintha arról lenne szó, kik járnak a környékről focizni. „Mind drogozik.” – vágtak egymás szavába, egyikük önkéntelenül mutatja is, ahogy az injekciót tolja a karjába. „Tűvel szúrják magukat?” – döbbentem meg, mert az intravénás droghasználókat képtelen voltam a falusias környezettel azonosítani. „Igen, igen, a tűket utána a falba döfik, ott vannak a ház mögött” – mutattak az utca vége felé.” (forrás)
Nem esünk mi, budapesti liberális értelmiség, ugyanabba a hibába, amivel a politikusokat hibáztatjuk? Azt mondjuk, bekerülnek a Parlamentbe és elvesztik a kapcsolatot a világgal, nem értik meg a problémáit. Mert mi, akik lehet, hogy küzdünk anyagi problémákkal, de azért mindig van kenyér az asztalon, akik azért veszünk új cipőt, ha kilyukadt a régi, akiknek nincs nagy jövőképe, de nem is KELL a drogokba menekülnie a valóság elől… mi értjük?
Olyanok vagyunk, mint ez az amerikai bemondónő:
Ahelyett, hogy megértenénk, miért lehet ekkora tömegeket hazugságokkal, olcsó populizmussal megvezetni, cinikussá és lenézővé válunk. Parasztozni kezdünk (velem az élen) és elmondjuk, hogy mekkora bunkók a magyarok/öregek/a white trash. Azt mondjuk, a fejünket fogva, hogy alternatív valóságok élnek egymás mellett.
Igen. De az egyik alternatív valóság Sopron, a másik Pest, a harmadik Borsod.
Ajánlás
Mielőtt meghackertámadták volna az oldalam, célom volt, hogy minden ilyen cikket a jobbításra tett ajánlással fejezzek be, mert nyavalyogni mindenki tud, építkezni kevesen. Most, hogy újra van oldalam, folytatom ezt.
Mit tehetünk? Gyakoroljunk önkritikát és mindenek előtt hagyjuk abba a hibáztatást, hogy miért szavazott valaki így vagy úgy, mert ezzel távolabbra kerülünk azoktól az egyébként is deprivált, marginalizált, leszakadó emberektől, akikkel közös csapatot, egy országot alkotunk. Sok millió hajléktalan szinten élő van ma Magyarországon, akinek bár van tető a feje fölött, sokkal mégsem jobb a sorsa. Mi mégis csak a budapestiekkel foglalkozunk.
Ismerjük meg a láthatatlan Magyarország helyzetét. A problémákat, a gondokat és a pozitív példákat is. Az olyanokat, mint Cserdi története. És baromira támogassuk azokat, a Bogdán Lászlókat, akik értek már el sikereket ilyen helyeken. Ők teszik újra és igazán naggyá Magyarországot, ha szabad egy pillanatra még Trump kampányára utalnom. Akik szerint a cigánykérdés nem probléma, hanem feladat. Vagy aki egyik politikai elitnek sem lesz a ribanca.
És kezdjük el képviselni ezeknek a magukra hagyott embereknek az érdekeit is végre. Legyünk tudatosak a problémáikkal kapcsolatban és ne kezeljük őket úgy, mint a szegény, pláne mint a „buta, tájékozatlan, rasszista, öreg stb.” rokont. Ez a fajta hozzáállásunk, ha magukra hagyjuk őket, csak teret nyit. Olyan erőknek, amik szintén változást akarnak – csak éppen lehet, hogy még veszélyesebbek, mint a mostani. Olyan erőknek, amik egyszerű, hazug, gyűlölködést szító üzenetekkel a gondolkodók helyett fogják meg és húzzák be őket.
Kedves liberálisok! Trump, a népszavazás 3,3 milliója és a Brexit nem csak az ő „hülyeségük”. Baromira a mi felelősségünk is.
(A főkép forrása: Dave Jordano)
2022. októberében - elhagyom a Facebookot és nem fogsz többet értesítéseket kapni tőlem.
Ha szeretnéd továbbra is olvasni az írásaimat, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre IDE KATTINTVA!
Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!