Az alábbi levelet egy ismeretlen, hetvenes éveihez közeledő férfi küldte nekem. Bölcsnek és nagyon fontosnak találtam sorait. Empátiát és szeretetet akarnék valahogy küldeni neki és annak a rengeteg hozzá hasonló cipőben járó magyarnak, akik nem értik mi zajlik most körülöttünk. Ezért adom közre szerkesztve a levelét, kiemelések tőlem.
„Kedves Ágoston László, Kedves Laci!
Szeretném a tiszteletemet, köszönetemet kinyilvánítani azért amit teszel. A magam módján én is mindent megtettem az embertársaim megsegítése érdekében és ugyanúgy élveztem ezt, ahogyan szerintem te is élvezed. Ma is igyekszem megtenni, ami tőlem telik, de sajnos már elvesztettem a hitemet ebben a világban, ebben az országban, ebben a népben.
Ahogy olvasom a Facebook-oldaladon a kommenteket, szomorúság tölt el. Amikor bármi jót is felraksz, arra legalább egy, de inkább több gonosz megjegyzés a válasz, ráadásul mi, magyarok,mindig valaki mást hibáztatunk. Most éppen Sorost és az USA-t vádolják minden rosszért, az USA okozta a világ problémáit. Döbbenetes! Én zsidó vagyok, mondhatom, hogy magyar zsidó. Tudom, hogy ha nincs az USA, nincsenek a nyugati hatalmak, akkor most én nem írogatnék neked, mégha közvetlenül a szovjet csapatok is voltak azok, akiknek hatására kiszabadították édesanyámat a csehek egy női lágerből és persze a társait is (ugye mennyire összetett csak ez az „apróság” is?)
Talán pont ezért is az első perctől kedve vagy 40-50 címre irkáltam a menekültek érdekében, még a Miniszterelnöki Hivatalnak is írtam névvel, címmel ellátva egy levelet. Talán csak néhányan olvasták el amit leírtam, talán azokat sem hatotta meg az általam leírt számtalan érv, hogy miért is nem kellene gyűlöletet kelteni ellenük, hogy miért gonoszság az, amit „pártunk és kormányunk” tesz a kampányával, a kerítéssel, a menekültekkel szembeni provokációkkal. Igyekszem a magam szerény eszközeivel hatni a világra, jobbá tenni az embereket, de egyre inkább szélmalomharcnak érzem ezt. Hiszek benne, hogy vannak jóérzésű emberek, akik támogatnak téged és engem is (az írásainktól függetlenül), aki pedig mindenben a gonoszt keresi, azt bizony soha nem fogjuk tudni meggyőzni, annak mindig is az USA, a nyugat, a libsik, a cigányok és a zsidók lesznek minden bajok okozói.
Ez az ország, a mi hazánk, csupa jó emberekből állt 1990. előtt.
Tudom, legalábbis a környezetemről biztosan. Ezen a településen ahol egész életem majd’ hetven évében éltem, ahol munkámból adódóan szinte minden házban jártam akár többször is: itt 99%-ban jó emberek éltek. Majd jött a rendszerváltás és mintha megbolondultak volna, egyre inkább a gyűlölködés lett a jellemző, mert „ugye az a másik nem azzal a párttal szimpatizál mint én”…
(forrás: retropol)
Valahogy azt érzem, hogy a magyar nép többségének nem való a demokrácia, nem tud vele élni, legfeljebb visszaélni. Az irigykedés, az ősi magyar betegség lett ismét a jellemző ránk, pedig megférnénk egymás mellett… Attól, hogy a másiknak több jutott, mert ügyesebb, tehetségesebb, attól mi még nem leszünk kevesebbek! A 80-as években jártam többször is az NSZK-ban. Sok embert ismertem meg ott, köztük svábokat, akiket a második világháború után a városomból telepítettek ki. Ők még akkor is a hazájuknak tekintették Magyarországot.
Óriási különbséget találtam a két ország mentalitásában. Amíg mi, magyarok, hajlamosak voltunk a „ha megdöglött az én tehenem, akkor dögöljön meg a szomszédé is” -elvén gondolkodni, addig tapasztalataim szerint a németek „ha a másik meg tudja csinálni, akkor én is meg tudom csinálni”-elvet használták, vagyis nem irigykedtek, hanem éppen ösztönözte őket a másik sikere a jobbra, a szebbre.Akkor azt kívántam, hogy bár nálunk is meghonosodna ez a szellemiség, pedig akkor, a 80-as években még igazán büszkék lehettünk a magyarságunkra, a hazánkra. Ezzel szemben éppen az ellenkezője lett 1990 után, de főleg 2010-től kezdve.
Én igazából nagyon pesszimista vagyok. Remélem, hogy tévedni fogok, de nem látom a kivezető utat, éppen azt látom, hogy egy szűk réteget leszámítva, itt mindenki csak gyűlölködni tud, abban éli ki a saját tehetetlenségét. A többség mindig másokra fogja a problémáit, a másikat hibáztatja a bajaiért.
Ahogy olvastam az oldaladon: a németek nem elhallgatni akarják a problémákat, hanem éppen ellenkezőleg nem hergelik feleslegesen a népüket. Amivel én 100%-ig egyetértek és nem véletlenül írkáltam szinte mindenütt, hogy én lennék a világon a legboldogabb, ha nekünk is egy Angela Merkel lenne a miniszterelnökünk. Pedig most éppen, a menekültkérdésben elfoglalt álláspontja miatt nagyot zuhant a népszerűsége, de ahogy mondani szokták: egy igazi államférfi nem a következő választásra gondol, hanem a következő generációkra (elnézést ha rosszul idéztem, de a lényeget fedi). Angela Merkel pedig szerintem ilyen, sőt a németek többsége is ilyen, amikor ők szembe mertek nézni az elődeik által elkövetett bűnökkel. Ezzel szemben a magyarság, de főleg a mai hatalom, éppen ellenkezőleg Horthy-t és azt a korszakot tekinti példaképének, amelyben lágerbe küldték a családomat. Csodálkozunk azokon a kommenteken, amiket nálad is olvastam? Csodálkozunk, hogy ennyire kivetkőzött magából ez a nép, a nép nagy többsége?
Én szívből kívánom Neked, hogy továbbra is legyen benned kitartás, legyen benned optimizmus, hogy meg lehet változtatni az embereket, de én már igazából feladtam a „harcot”. Minden tisztességes, jóérzésű ember nevében köszönöm Neked azt amit teszel! Minden jót kívánok!”
2022. októberében - elhagyom a Facebookot és nem fogsz többet értesítéseket kapni tőlem.
Ha szeretnéd továbbra is olvasni az írásaimat, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre IDE KATTINTVA!
Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!
