A meccs jó volt. Persze, kikaptunk, persze, három góllal – de ezt így nézni felesleges. Cristiano Ronaldo nálunk nagyobbaknak is rúgott már többet is.
Én csak egyetlen dolog miatt üvöltöttem: véletlenül – évek után újra! – láttam az „egyperces híradót”.
Csak idézőjelben merem leírni egyáltalán, nehogy valahol valaki véletlenül a nevéből arra következtessen, hogy ez híradás lett volna.
Képzeld el a fejem, amikor két évnyi kihagyás után, BBC-hez szokva hallgatom, ahogy egyetlen percben sikerül elhallgatniuk a tegnapi szemét-törvényt, és „hírként” bemondaniuk, hogy „Karácsony még tolmáccsal is hazudik”.
Igen, a BBC-t is éri kritika, de ezt híradónak nevezni olyan, mint palotának a kutyaházat.
Amit a „közmédia” „újságírói” végeznek, azt egyetlen szóval tudnám jellemezni – ha lenne még ennek a szónak súlya: hazaárulás.
Mert törvény szerint azért kapják az adóforintokat, hogy elfogulatlanul és hitelesen tájékoztassanak. Ez a munkájuk pedig a legfontosabb nemzeti érdek, hiszen az ő pártatlan, alaposan megfontolt szavaik alapján fog tudni a nép informált döntéseket hozni.
Ők kopognak be mindannyiunk virtuális ajtaján, hogy tájékozottá, naprakésszé, sőt, műveltté tegyenek. Ez lenne a feladat, és ez nem kisebb, mint a rendőri vezetőké, a bíráké vagy éppen NAVosoké.
Miattuk hiszünk, kéne hinnünk az államban, nem?
Ha egyszer vége lenne a torz emberek torz uralmának, úgy lenne helyes, úgy lenne RENDSZERváltás, ha mindenkit, aki felelős feladatban az igazság eltorzításában segédkezett, örökre eltiltanának a köz előtti munkától, nem?
Egyrészt mert a kár, amit okoznak kolosszális.
Máskülönben mitől hihetjük el, hogy aki ma pénzért hazudik ennek, jövőre nem fog pénzért hazudni annak? Akinek ma nincs, holnap mitől lenne gerince?
De ahogy bővül a foglalkozások köre: belekerül a színész, az iskolaigazgató, az egyetemi tanár… egy ponton eljutunk oda, hogy rendszert politikai úton váltani nem tudunk.
Kicsi ország vagyunk, nincs több csőcselénkünk, ahogy mondani szokás. És gondolj bele: egy mai húsz éves egyetemistát 9 éves kora óta szennyez, darál, mérgez ez a rendszer.
Egy mai egyetemista nem is emlékszik arra, hogy volt más miniszterelnök.
Egy mai egyetemista számára természetes nézni ezeket a plakátokat, ezeket a „híreket”.
Nincs kire ennyi embert lecserélni. Nincs elég börtön egész Európában, hogy mindenki beleférne, aki ehhez asszisztált.
Az igazi kérdés, hogy ha egy nap szembe kell majd nézni, a magyar társadalom saját magával szembenézni képes lesz-e, és mint valami drogos delíriumból ébredve tud-e majd szégyenkezni maga, a gyermekei és a szülei miatt.
Vagy csak megérjük, hogy újra köpönyeget forgasson Bencsik András, aki a Népszabadság 1986. október 17-i számába írt, Érzelmi kötődés című cikkében még a Magyar-Szovjet Baráti Társaságról és a magyar fiatalok szovjetbarát ideológiai nevelésének fontosságáról írt.
Mondom, kicsi ország, egyetlen csőcselék.
Ennyi idő alatt nem csak befészkelték magukat mindenhová, nem csak tönkretettek mindent, ami ellenük állhatott, de ez lett a norma.
Az „egyperces híradó” meg a szégyentörvény. Putyin. Meg a Fudan.
Az árulás nyilvánvaló. A kérdés, a nagy, nemzeti színű zászlók és telipofára zengett lózungok tengerében csak az, hogy van-e még, és ezek után mit jelent egyáltalán a „haza”.
2022. októberében - elhagyom a Facebookot és nem fogsz többet értesítéseket kapni tőlem.
Ha szeretnéd továbbra is olvasni az írásaimat, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre IDE KATTINTVA!
Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!
