Otthon ültünk a feleségemmel, mindketten csináltunk valami esti, napzáró rituálét… amikor kopogtak.
Megdöbbenten nyitottunk ajtót: három szörnynek öltözött ötéves állt a küszöbön és csokit vártak tőlünk.
Persze bennünk – újonnan érkezettként – nem épült még fel a reflex, hogy Halloweenkor be kell raktárazni, ráadásul éppen valamelyik „mostantól diétázunk”- korszakunkat éltük, úgyhogy nem volt otthon édesség.
Ott álltunk a három felpörgött ötévessel szemben, és kezdtünk volna magyarázkodni, amikor a feleségem a fejére csapott, elrohant, és valami zombiapokalipszis idejére félretett tartalékból megoldotta a helyzetet, és egy-egy apró cukorka helyett kezükbe nyomott egy negyedkilós tábla csokit.
Végülis… bizonyos értelemben pont zombik járták az utcákat…
Szóval a kissrácok úgy jártak, mint amikor aranyórát megy lopni valaki és aranyrúddal tér haza, mi pedig lesötétített ablakok mögött mozdulatlanul rejtőzve próbáltuk elkerülni, hogy csalódást kelljen okoznunk egy gyereknek.
Két évvel később – azaz tegnap este – már vagy egy tucat menő, Halloweenes csoki állt csőre töltve, hogy felelni tudjon az ostromlók rohamaira.
Egész este otthon ültünk (hol ültünk volna máshol: a TEDx előadásom után Magyarországról visszatérve karanténban vagyunk) és vártuk a gyerekeket.
Persze senki sem jött. Üres volt az utca. Csak tűzijátékok festették néha mosolygósra az egyébként mogorva bristoli éjszakát.
Egy ponton a feleségem rám nézett, mint Éva nézhetett Ádámra az Örökkévaló kertjében:
– Akkor… megesszük?
És hiába a diéta, hiába minden, az egészséges életmódot bennünk mély szunnyadásából tettrekész, éber harcossá kelteni kívánó legszentebb akarat…
… együltő helyünkben befaltuk az összes Frankeinsteines meg szellemalakos csokoládét.
Csütörtöktől lezárják Angliát újra. Este érkezett a hír, valószínűleg ezért sem keltek útra a gyerekek és a szülők.
Talán ezért is jár közöttünk annyi rossz szellem: mert nincsen alkalma a gyerekeknek elijeszteni őket.
Talán tavasszal! Ami nem megy az angoloknak, majd megtesszük egy igazi magyar farsanggal.
Odáig meg kitartást nekünk, barátaim!
Lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér… és fognak még aranyos szörnyikék csokoládét vadászni a küszöbünkön…
csak bírjuk kívárni.
2022. októberében - elhagyom a Facebookot és nem fogsz többet értesítéseket kapni tőlem.
Ha szeretnéd továbbra is olvasni az írásaimat, kérlek iratkozz fel a hírlevelemre IDE KATTINTVA!
Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani másokkal is!
