Akik a fontos dolgokban döntenek

Öt kiránduló hosszabb túrára indul a hegyekbe. Sajnálatos módon egyszer csak elvétik az irányt és menthetetlenül eltévednek. Fogytán a vizük és az élelmük, térerő pedig nincsen se közel, se távol. Amikor már komolyan életveszélybe kerülnek, szavazást tartanak arról, merre menjenek tovább.

Az ötből két kiránduló korábbi kiképzése és tanulmányai alapján úgy véli, hogy a legközelebbi falu északra kell, hogy legyen és a fák mohájából, a csillagok állásából kikövetkeztetik, hogy a velük szemben tornyosuló hegy túloldalán kell lennie a menekülésnek. Három kevésbé tanult, az erdőt kevésbé ismerő társuk szerint viszont nem kell megmászni a hegyet, inkább a könnyebbik úton, a másik irányba kéne haladniuk. Megdönthetetlen, racionális érveik nincsenek, de arra van kedvük tovább haladni.

Ha a többség döntését követik, mind meg fognak halni. Ha a racionálisabb kisebbségét, mind megmenekülnek. Ha az érzelmeikre, a kedvükre hallgatnak, mind elvesznek. Ha a nehezebb, munkásabb utat választják, a rációra hallgatnak, megmásszák a hegyet és túlélik.

Hát így van ez az emberekkel egy pár dologban. Például a globális felmelegedés kapcsán, amelyben a kevés tudós nem tudja meggyőzni a többi szavazót, hogy csökkentsük a fogyasztásunkat, a széndioxid-kibocsájtásunkat, különben mind meghalunk. Vagy így volt a zsidók kiírtásával kapcsolatban, amikor nem tudta a racionális kisebbség meggyőzni a feltüzelt többséget a zsidótörvények ártó mivoltáról. És így van még ezer esetben, amikor az ész helyett a propaganda, a hangulatkeltés, a sorosozás, a migránsozás és zsidózás és cigányozás és muszlimozás győz. Sok lúd disznót, ahogy mondani szokás.

Te mernél népszavazást tartani az atombomba ledobásáról? Főleg, ha a tévé és a rádió is harsogja, hogy nem ember, hanem félelmetes állat a másik? Bíznál benne, hogy az emberek többsége józan ésszel, belátással, sok érvet és indokot józanol meghallgatva és mérlegelve alapos utánajárás után döntene? Rá mernéd tenni a saját életed?

Csak mert ezt teszed.

Eközben jelenleg hazánk lakóinak minimum negyede funkcionális analfabéta, azaz nem tud értelmezni mondjuk egy használati utasítást. Vagy egy cikket, például ezt. Ezen felül van még úgy 100-200 ezer ember, aki nem is tud se írni, se olvasni. Egyáltalán. Ezzel szemben diplomás 15,5% – ami még mindig nem feltétlenül jelenti, hogy jól gondolkodó, felelős döntéseket meghozni képes ember, de legalább szignifikánsan nagyobb az esélye arra, hogy megértse az őt tágabban körül vevő világot.

Egyszerű alapmatek, hogy ma simán lehet valaki úgy miniszterelnök, hogy teljes egészében populizmusra, jól csengő hazugságokra építi a kampányát és teljes egészében kizárja az értelmiséget, mert egyszerűen sokkal több a tájékozódni újságokból, független forrásokból képtelen ember. Az, hogy valaki idegen nyelvet is beszéljen és külföldi újságokat is el tudjon olvasni, rálátása legyen a világra még nehezebb kérdés: 37 százalék beszél egyátalán és ennek is a negyede, tehát úgy minden tizedik magyar beszél jól “külföldiül”. Ezek jelentős része nyilván szintén a diplomások közül kell, hogy kikerüljön, mert ott elvárás egy nyelvvizsga megléte – még ha ismerem is a magyar nyelvvizsga-viszonyokat.

Tökmindegy, kinek a táboráról szól ez a videó. Csak így lehet választást nyerni ma.

Minden ember egyenlőnek születik, de döntései vagy külső behatások alapján nem egyenlő emberekként halunk meg. Az mégsem lehet üdvös állapot, hogy ma az elítélt bűnözőknek is be kell vinni a szavazóurnát és a kényszergyógykezelt anyagyilkosok (igen, jól írtam) szavazata is ugyanannyit ér, mint egy nemzetközi tendenciákat elemző közgazdászé. Egy demens öregúr vagy egy súlyos kábítószerfüggő ugyanannyira szavazóképes, mint a legjobb diplomata. Ez így szerinted biztosan építi a társadalmunkat?

Hát ki lenne akkor mégis olyan hülye, hogy ne a befolyásolhatókat, a könnyen megijeszthetőket, fanatizálhatókat, kritikára kevésbé képeseket akarja meggyőzni a választási győzelem eléréséhez? Sőt! Igazából, mivel ők vannak többen, ezért ŐKET KELL meggyőzni, ha kormányozni akarsz. Erre példa Nigel Farage. Erre példa Erdogan. Erre példa Orbán. Erre példa Trump.

A választásokon győztes (43,8%) Hitlert ünneplik 1933-ba

.Azt ugye tudod, hogy ha mindenki szavazhatott volna, Magyarország sohasem vette volna fel a kereszténységet és valószínűleg kiírtottak volna minket? Azt ugye tudod, hogy ha mindenki szavazhatott volna, nem születik meg az 1867-es kiegyezés és nem jön el az elmúlt ötszáz év legvirágzóbb időszaka? Azt ugye tudod, hogy Hitlert is megszavazták? Azt ugye tudod, hogy Churchill a második világháború megnyerése után vereséget szenvedett a választásokon és csak ’51-ben választották újra?

Egy ember nem attól értékes, hogy meg kell szerezni a szavazatát, hanem attól, hogy él. Egy ember nem attól képviselendő a parlamentben, mert ő a te szavazód, hanem azért, mert az országod polgára. Egy ember, aki nem képes megfontolt összetett döntéseket hozni (mert péládul olvasni sem tud), nem lenézendő vagy csökkent értékű tagja a társadalomnak – de nem kaphat olyan terhet és felelősséget a közös ügyek felőli döntésben, amely egyszerűen meghaladja a kompetenciáját.

És megfordítom: a nyelveket beszélő, tanult, világlátott emberek fogják meg magukat és kezdjék már el cipelni végre azt a felelősséget, amit a képzettségük, a lehetőségeik rájuk mérnek!

Én ezért támogatnám, hogy gondoljuk újra a választási rendszert. Hogy adjuk is meg nekik ezt a felelősséget és terhet, mert jelenleg senkit sem érdekel párszázezer felháborodott tanár meg közgazdász véleménye, amíg milliók agyát lehet naponta átmosni.

Hogyan vehetne ez a szűkebb réteg (“értelmiség”) is ugyanolyan súllyal részt az ország vezetésének megválasztásában, mint azok, akik csak “előre emésztett” hírekkel, azaz a média és a propagandagépezet által kiszínezett és felturbózott vagy éppen elhallgatott ismeretekkel “gazdagodnak” nap, mint nap?

Szerintem egy általános kompetenciamérésen alapuló súlyozott szavazással. Meg kéne tudnunk, hogy érti-e a kérdést és ismeri-e a felajánlott alternatívákat az, aki szavaz. És a jártassága (nem a képzettsége!) alapján lenne érdemes felszorozni a szavazata értékét.

Hogy egyel vagy kettővel, nem ennek a cikknek dolga eldönteni. Egy biztos: semmiképpen sem nullával! Minden embert megillet a szavazás joga. És nem utolsó sorban a lehetőségé, az ingyenes és elérhető lehetőségé, hogy a kompetencia birtokába juthasson!