Interjúim


A legfontosabb interjúim Kattints a képre az interjúhoz!

Közanyázás helyett közbeszéd - Ágoston László tükröt tart az elmebajnak

Megjelent a Vasárnapi hírek 2016. szeptember 03.-i lapszámban

“Rutinosan pózol, lazán küldi mosolyát a kamerába. Gyakorlott „fellépő”. Színész akart lenni, ám – mivel szerinte az a szakma Hegyeshalomnál véget ér az akcentus miatt – az operát választotta. Most is Dániában, Németországban és Angliában koncertezik társulatával, a MoltOperával. Mindeközben a Facebookon is egyre nő a népszerűsége. Ő posztolta ki Orbán Viktor iszlámot dicsérő szavait, ami miatt lett már „rohadt buzi” és „mocskos zsidó” is. Ágoston László operaénekes szerint az tud hitelesen kiállni az elnyomottak mellett, aki nem közvetlenül érintett.”

„Magyarországnak semmi másra nincs szüksége, minthogy egyszer valaki kimondja: nyugodjunk már meg, és gondolkodjunk végre” – interjú Ágoston Lászlóval

Operaénekes, menedzser, marketing-szakember. Nem oszt meg aranyos videókat vagy Coelho-idézeteket, mégis harmincezren kezdték el követni a Facebookon – március óta. Ágoston László bár simán megtehetné, egyelőre nem tör politikusi babérokra, de azt már tudja, hogy a hirtelen jött népszerűséggel mit fog kezdeni.

Nagyinterjú a Klubrádióban Rangos Katalinnal

Ágoston: Vigyék csak el tőlünk a legjobb énekeseket!

A Moltopera csapatát lassan rang ugródeszkaként használni a legjobb hazai fiatal operaénekeseknek. Ezt be is bizonyították az elmúlt hónapban, amikor végre bejutott az operaház falai közé egy kis kétfelvonásos kamaraművel, Haydn A lakatlan szigetével.

Ágoston László: “Kizárólag tradicionális rendezésben gondolkodunk”

Február közepén lép először nyilvánosság elé a huszonéves énekesekből alakult Moltopera. A társulat igazgatóját kérdeztük koncepcióról, repertoárról, közreműködőkről, és a praktikus részletekről is.

Miért nem szeretik a fiatalok az operákat?

Az opera nálunk a sznobok és gazdagok műfaja volna? Erről is kérdeztük Ágoston László operaénekest, tanárt, menedzsert.

Itt lájkolhatod az oldalamat: