Történet egy nagyszerű tanárról

Ágoston László bio photo By Ágoston László

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy hölgy, aki nagyon szerette és nagyon értette az olasz nyelvet. Az egyetemen már komoly tisztelet övezte, saját nyelviskolát vezetett, de valamiért az volt az ötlete, hogy középiskolában is akar tanítani. Nekem ez volt a szerencsém, neki - ha jól tudom - a balszerencséje.

Hajlandó volt könyvtárosként kezdeni, először csak szakkört tarthatott (egyetemi tanárként), majd sorát kivárva és kiállva kapott egy kicsi, pár fős csoportot is, hátha. Hatalmas lelkesedéssel fogott bele a munkájába. Annyira jó tanár volt, annyira szívvel-lélekkel végezte a dolgát, hogy a következő évben annyian akartak hozzá jelentkezni, hogy a többi tanárnak nem lett volna ki az óraszáma. Ezért - jobb a békesség-alapon - nem adtak neki többé egyetlen csoportot sem. Gyarkolatilag kirúgták, de a meglévő csoportját még végigvihette és becsületből szinte mindenkit nyelvvizsgáig vagy érettségiig vitt. Régen volt, talán igaz se volt.

Három éve ugyanazon a napon debütáltam az Operaházban nem csak énekesként, operafordítóként is. Az előbbiről - ami egy előadás-mentő beugrás volt - hamarosan mesélek még, most az utóbbi van soron. Mert ez a fordítás nem jöhetett volna létre, ha abban a négy évben ez a tanár feladja és nem tart ki mellettünk.

A premier stábja

Nehéz dolog operát fordítani, mert nem csak a szótagszámnak és a rímeknek kell kijönnie, de bizonyos magánhangzók sem szerepelhetnek bizonyos helyeken - így lesz énekelhető a szöveg. Amikor Haydn: A lakatlan sziget című operáját fordítottam olaszból magyarra, a leginkább mégis egyetlen ponttól féltem. Sylvia - aki két éves kora óta él a lakatlan szigeten és még sohasem látott, el sem tud képzelni egy férfit - észrevesz két alakot a parton. Csak azt érzi, hogy az egyikük (Enrico) nagyon vonzó a számára. De hát miféle teremtmény lehet? Nő biztos nem, mert akkor szoknyát viselne. Férfi sem lehet, mert a nővére kiskora óta hajtogatja, hogy minden férfi taszító, sötét tekintetű gazember… akkor tehát?

Az olasz szöveg szerint “amabile oggetto” - azaz szerethető tárgy, magyarosabban szerelmem tárgya. De ez sehogy se jött ki a dallamra, ráadásul egészen rosszul is hangzik… Emlékeszem, éppen a kínai büfében ültem és valami kacsát ettem, amikor beugrott: ha nem lehet nő, nem lehet férfi, akkor: (a válasz a videóban található)

Így lett. Azóta már a harmadik évadban játszuk a Moltoperával A lakatlan szigetet az Operaházban és szinte mindig azonnal elkapkodják a jegyeket. A kritikusok nagyon szerették az előadást, három nyelven írtak róla magasztaló szavakat.

Ők nem tudták, nem tudhatták, ezért én írom le: Pollmann Teréz tanárnő kitartása és ügyszeretete nélkül ez az előadás így biztosan nem jöhetett volna létre. Most fogom és el is küldöm ezt a cikket neki. Legalább ennyiben térüljön meg a belénk fektetett munkája.

Ne felejtsd el megosztani, ha értesz és egyetértesz!

Tetszett a cikk? Itt lájkolhatod az oldalamat, hogy a következőről se maradj le!

Hasonló cikkeket olvashatsz az alábbi témákra kattintva!