Ezért nincsen Magyarországon demokrácia-el se tudjuk képzelni

Ágoston László bio photo By Ágoston László

Azt hiszem, tudom, miért ilyen hangulatú Magyarország, amilyen. Tegnap éjjel álmatlanul hánykolódva megértettem a FIDESZ-, MSZP- vagy bármilyen más szavazók lélektanát. Legalábbis lett egy teóriám. Mondjuk sokaknak fog nem tetszeni.

“A maffia szervezett bűnözői csoport. A maffia egyes tagjai szerint e bűnszövetkezet valódi neve Cosa Nostra (szó szerinti magyar fordításban „a mi ügyünk” „a mi dolgunk”).” (Wikipédia )

Mesélek egy mesét. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer ország, amelyet a maffia irányított. Pontosabban különböző klánok versengtek azért, hogy kié legyen a placc. Ezek az egymással versengő maffia-klánok törvénytelen és erkölcstelen módon működtek, a saját embereiknek nagy hasznot, zsíros közbeszerzéseket, kiskirályságokat (az ipartól az egyetemekig, a színházaktól a könyvkiadásig) ígértek, ezért idővel rengeteg ember csatlakozott hozzájuk. Ki ehhez a klánhoz, ki ahhoz a klánhoz.

Az egyik bűnözői csoport hosszú távon ügyesebb volt, jobban tudott helyezkedni, színt váltani és megállapodásokat kötni, ezért igen komoly hatalomra tett szert. A “Cosa nostra”, azaz “a mi ügyünk” helyett a “Cosa nostra nazionale” azaz “a mi nemzeti ügyünk” néven került be a köztudatba és annyira szétterjedt, hogy polipcsápjai már az ellenlábas szervezetekbe is elértek. Egy napon övék lett a teljes placc és ők osztották ki a többi, korábban jelentősnek számító, ma már csak báb-klánnak a békéért járó jutalékot.

Nem szabad félreérteni: egyik maffia sem volt jobb a másiknál, de az egyik sokkal erősebbé vált, így több lehetőséget is kapott üzelmei kiterjesztésére.

Az emberek pedig csatlakoztak, három féle okból:

1, Hasznot reméltek az együttműködés rendszerétől - ők a “mi nemzeti ügyünk” szóhármasból a “mi”-t emelték ki és keményen összezártak, közösen védve a placcot, a vadászterületüket. Csak azokat engedték be a fontos pozíciókba, a jól fizető vagy stratégiailag fontos helyekre, akik lojálisak voltak hozzájuk. Százezrek, sőt milliók csatlakoztak hozzájuk, hogy jobb lehetőségeket kapjanak az érvényesülésre.

2, Tartozni akartak valahová és a “nemzeti” szóban találták meg a hovatartozásuk magját - ők mérhetetlen társadalmi és egzisztenciális frusztrációban léteztek, értéktelennek, elhagyatottnak és sokszor bukottnak érezték magukat, ráadásul önhibájukon kívül. Azt érezték, hogy a munkaadójuk, a külföldi óriáscégek, úgy általában a világ nem vesz róluk tudomást, de meg volt bennük a természetes igény arra, hogy büszkék lehessenek magukra. Elkezdték hát nagy betűvel írni a Magyarságukat és azzal kezdtek büszkélkedni, amit nem ők csináltak, hanem az őseik, a nemzetükhöz tartozó tudósok vagy hadvezérek. Ők az összetartozás, a fontosság és nagyság vélt érzéséért özönlöttek ehhez a klánhoz, erős vezetőt, apaképet akartak, aki megvéd, irányt szab és elhiteti velük, hogy a születésük helye, a szüleik nemzetisége miatt ugyan olyan jók, sőt jobbak, mint más országok népei. Szívcsakra. Ezek az emberek aztán határtalan lelkesedéssel vetették bele magukat a saját apa- és nemzetképük felépítésébe és fényesítésébe, mert saját jogon nem tudtak büszkék lenni magukra. Nem voltak rossz vagy akár sikertelen emberek - csak borzasztóan frusztráltak.

Giovanni Gambino nyilatkozik a tévében

3, “Ügyeket” pártoltak - ők nagyon hasonlítottak az első csoporthoz, de ők nem kerültek elég közel a húsos fazékhoz, nem volt esélyük pozíciót kapni. Ők csak kevesebbet akartak fizetni a rezsiért, közmunkához akartak jutni, magasabb szakmunkás minimálbérért tengődni, védelmet akartak a maffiától az idegenek ellen vagy régi ellenségeik - mondjuk a kommunisták - halálát. Őket egy vagy több téma, probléma hozta közel a “Cosa nostra nazionale”-hoz és elfogadták működési renszerét a saját, három gyerek után járó adókevezményükért, “okosba” odacsúsztatott fejlesztési mikrotámogatásukért vagy panelprogramjukért.

A rendszer pedig virágzott. Vitágzott, mert a maffia rendszerré vált és nem ezrek, hanem milliók vettek részt a polip építésében. Közte a régi, bukott maffia-klánok tagjai is. Háttéregyezményekkel, pénzzel vagy fenyegetéssel, de leszereltek mindent, ami a maffia útjába kerülhetett volna annyira, hogy már teljesen megszűnt a fékek és ellensúlyok rendszere. Papírdemokráciát tartottak fönt - és a többség ezt elfogadta vagy a fentiek miatt örült is neki.

Így születhettek meg azok az érvek, amelyekkel aztán elöntötték a közbeszédet:
“Én Magyar vagyok (értsd: a “mi nemzeti ügyünk” tagja), ezért nem teszek mást, mint amit a Don mond!
ami persze magába foglalta:

aki nem velünk van, az ellenség! Sőt! Áruló!
és a maffia saját, nem kesztyűs módszereivel el is űzte a placcról mindazokat, akik nem voltak hajlandóak behódolni.

De hát az előzők is loptak!
mert egy maffia-tag miért is értené, hogy a bűnözés bűn? Miért ne gondolhatná, hogy a világ egyszerűen így működik, tehát senki se marasztalja el azért, mert ő is bűnöző, ahogy az elődje is az volt.

Te egy rohadt pomogács vagy, egy büdös, idegenszívű piréz!
A maffia a félelemmel tartotta fent a hatalmát, ezért mindig kellett ellenségeket kreálnia - hiszen a valódi ellenségeit már régen elpusztította vagy szövetségesévé tette. Az emberek féltek és védelmi pénzt fizettek a védelemért. Egész Európában nem volt olyan magas az ÁFA sehol, mint náluk…

A maffia pedig bekúszott mindenhová: lerohasztotta az egészségügyet, hogy több pénzért tudjon gyógyítani a magánkórházaiban, üzletet csinált a népegészségből és hagyta meghalni azokat, akiknek nem tellett rá. Az oktatást is lerohasztotta és továbbképzéseken, portfólióírásokon és akkreditációkon keresztül sarcolta. Nem akart új dont, nem kellett neki csak a szakmunkás és kézzel iránytható kézi munkaerő. Lerohasztott mindent, csődbe vitte, hogy aztán megköszönjék, amikor egy forintért veszi meg az ezermilliárdot érő gyárat. Nem volt ez újdonság: a korábbi klánok is ezt tették.

A polip című olasz, a maffiáról szóló filmsorozat egy jelenete

Aki tudott, elmenekült. Aki maradt, jórészt csatlakozott valamilyen formában vagy tombolva vitatkozott barátokkal, már nem barátokkal, kommentelőkkel, sörös üveggel fejbe vágni készülő mobsterekkel. Évek mentek el. Az ország megkövült, a rezsiszilárdságú alkotmány pedig úgy változott, ahogy a Don akarta. Meglett az ő akarata most és… boldogan éltek, amíg meg nem halt.

Sokan nem értik, hogyan nem veheti észre egy ország, ha… el se kezdem felsorolni. Hát ezért. Mert lúdul beszélünk egy kacsához. A “közjó” érdekében kardozunk olyanokkal, akik számára a “köz” a “mi nemzeti ügyünk”-re korlátozódik. Én már nem vagyok számára köz. Közömbös a sorsom iránt. De ne aggódj, a másik klán követője se sokkal jobb - egy a rendszer, csak a látószög más.

Ezért nem lehet a rendszert megújítani, megjavítani, csak váltani. De erre jelenleg nem látom, hogy tömeges lenne az igény. Az emberek Magyarországon el sem tudják képzelni, hogy létezik élet a maffia nélkül is. Nincsen olyan opció, hogy ne egyesével próbáljunk előnyökhöz jutni, hanem közösen. Mármint nem érdekközösségekben, másokat kiszorítva, hanem általában. Hogy annak is jobb legyen, akit egyébként nem szeretsz. Elfogadjuk és építjük a polipot, mert ez a polip mi magunk vagyunk. Nem pár politikus, nem a Don, nem is a régi donok. Nélkülünk, a mi hozzáállásunk nélkül ők mind senkik lennének…

Ezért nem várhatjuk a poli(p)tikától a megoldást, mert ennnek a polipnak ha levágod a fejét, millió karjának erejéből újat növeszt. Másik polipra cserélni meg minek?

Ne felejtsd el megosztani, ha értesz és egyetértesz!

Tetszett a cikk? Itt lájkolhatod az oldalamat, hogy a következőről se maradj le!

Hasonló cikkeket olvashatsz az alábbi témákra kattintva!