Miért nincs Isten, ha van? - egy kirúgott keresztény története, I. rész

Ágoston László bio photo By Ágoston László

Ma már kevesen tudják rólam: református ifivezető voltam, amíg ki nem rúgtak. Őszintén szólva, máig nem tudtam feldolgozni, hogy egy nap elkérték tőlem a templom kulcsait és szélnek engedték, amit építettem. Azóta nem léptem át templom küszöbét.

Tizennégy voltam, amikor egy református táborban “megtértem”. A szüleim nem voltak templomba járó emberek, liberális neveltetésem részeként irattak be hittanra - tudjam, hogy mi az, hogy aztán el tudjam dönteni, akarok-e vele foglalkozni. Én voltam az egyetlen a lakótelepről, aki minden héten beült Mózesről, Jézusról és a Bibliáról tanulni, sokszor egyedül értem jött ki az iskolába a tanár. Évekig.

Aztán tizennégy évesen egy csinos lány (épp most házasodott, sok boldogságot neki!) megkérdezte, hogy nem megyek-e el ifitáborba. Ha ő kérdezi… hát mentem. Ott pedig remek dolgokat tapasztaltam meg: közösséget, szeretetet, együtt tenni akarást, az elesettek megsegítését (ezek a mai napig mozgatnak) és - ne vegyük el - megváltozott életeket, amire a legjobb példa az saját életem volt. Gyakran meséltem el akkoriban, hogyan támadtak meg az utcán késsel, majd hogyan vásároltam én is egy pillangókést és kezdtem el vadászni a korombeli támadókra. Aztán jött a tábor és Jézus és a megbocsátás - és rögtön hazaérkezésem után a találkozás azzal a sráccal, akit ráadásul tálcán kínált a helyzet nekem. Ott álltam előtte, másfél fejjel magasabban, a barátai nem voltak vele… rámosolyogtam és továbbmentem. Megbocsátottam neki.

Hamarosan egy keménykalapos református gyülekezet “kilógó” karizmatikus közösségben találtam magamat. Ezt úgy kell elképzelni, mint a fociban az ultrákat: mi voltunk a kemény mag, a naponta Bibliát olvasó, hetente többször gyülekezetbe járó, a tanításra éhes és sok előadót meghallgató-elolvasó, az egész életünket ennek szentelő fiatalok. Radikálisok voltunk (mint én mindig mindenben :) ), hittünk abban, hogyha a református egyház szerint “hitünk zsinórmértéke a Biblia”, akkor abból nem lehet kedvünkre szemezgetni és igyekeztünk az egészet, egészében értelmezni és alkalmazni. Nem találtunk benne olyat, amit a lelkészek fene tudja mire alapozva mondanak, hogy “Jézus ideje egy kegyelmi időszak volt ezért ma már csodák nincsenek”, hát velünk, körülöttünk és általunk történtek csodák, gyógyítások-gyógyulások, megtérések, nyelveken szólás… Amíg a református egyházfik azon tanácskoztak, hogy a Sátán hangszere-e a gitár (seriously WTF???), mi keresztény rockot és metált hallgattunk sőt fesztiválra jártunk. Ja és még valami: kereszteltünk.

“Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében (…)” (Máté 28,19)

Ha a “hitünk zsinórmértéke a Biblia” (református alapigazság), akkor miért ne tettük volna? Látja valaki bárhol a Bibliában, hogy “elvívén őket a lelkészhez, aki levizsgáztatja, megkereszteli majd egyházi adó fizetésére kötelezi őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében”? És lőn: magunk is megmerítkeztünk a Dunában (fantasztikus élmény volt, amit máig köszönök srácok!) és megmerítettünk a Dunában sokakat.

19 évesen lettem egy hat fős ifjúság vezetője (egy másik református gyülekezetben). Elmentem egy alkalmukra és (az előző évek teljes odaszánása miatt) gyakorlatilag ugyanúgy tanítottam, mint a lelkész. Fejből idéztem a verseket és átláttam a Bibliát - ennyi erőbefektetéssel ez nem is nagy szó… Az akkori lelkész meglátta bennem a potenciált és azt mondta, ha már kilógok az ifik közül, vezessem is őket. Én pedig büszkén kezdtem az építkezést! Az volt a megállapodás, hogy taníthatom az elveimet, de ne botránkoztassak meg senkit az “ultraságommal”. Ez abszolút elfogadható volt.

Az ifi gyarapodni kezdett. Egyre többen lettünk egyre különbözőbb emberek. Imádtam, hogy olyanok is eljöttek az alkalmainkra, akiknek aztán tényleg semmi közük nem volt hithez, Istenhez, Jézushoz. “Isten kurva” - írt egyszer SMS-t az egyik ifisem - és én büszke voltam, hogy ezt el merte küldeni nekem.

Táborokat szerveztem a nálam 2-3 évvel fiatalabbaknak és napi kapcsolatban voltam mindegyikükkel. Fordulhattak és fordultak is hozzám. Imádkoztunk, Bibliáztunk együtt alkalmakon és azokon kívül. Lázadó tinédzserek voltak és nagyon tiszteltem az útkeresésüket, a kétkedésüket és mindig igyekeztem érvényes válaszokat adni, nem csak egyháziakat, a kérdéseikre.

Az utolsó táborba már negyvenen jöttek le két vagy három év múlva. Köztük az új lelkész, aki nem tudott mit kezdeni velem, azzal, hogy állam vagyok az államban. Két mondat ég a fejemben vele kapcsolatban:

az egyiket mondta - “Nem vagyok benne biztos, hogy Jézus magyar volt” (Mármint ez tényleg felmerült benned és gondolkodás tárgyává tetted, ember????)

a másik a pólójára volt írva - “Magyar vagyok, nem túrista” (Igen, hosszú ú-val).

Disclaimer: nem volt szélsőjobbos, akármennyire is úgy néz ki a fentiek fényében.

Először akkor borult ki, amikor egy alkalmon arról szóltam, hogy szép, nagyon szép a tisztaságról beszélgetni, de a dolog akkor mérettetik meg igazán, amikor egy prosti fekszik az ágyadban és te döntéshelyzetben vagy az ágy szélén ülve. Azt mondta, egy tizenhat-hét éves fiatalnak nincsenek ilyen problémái. Mondtam neki, hogy a példa a való életből és a közösségen belülről származott. Nem hitte.

Másodszor akkor borult ki, amikor kiderült, hogy keresztelek. Elmondta, hogy ezt ebben az egyházban nem lehet, nem végeztem el az egyetemet és egyébként sincs nekem erre felhatalmazásom. Megkérdeztem, hogy reformátusnak vagy hívő embernek neveljük a fiatalokat? Napokon belül visszakérte tőlem a templom kulcsait és többet nem tartottam alkalmat. Az ifi megszűnt, talán máig sincs új helyette. Vannak a megszokott arcok - mesélik, mert be nem tettem a lábam templomba többé - kihalási sorrendben.

Hónapokra kiborultam (huszonkétévesen…) és úgy döntöttem, az egész hitnek nevezett, már sok ponton ingó szerkezetet átvizsgálom, újragondolom. Kezdjük az alapoknál: van-e Isten? Van. Ezt nem tudtam, akartam, lehetett tagadni. Kicsoda Jézus? Mi az a Biblia? Mi van a melegekkel, zsidókkal, ateistákkal, muzulmánokkal, törzsi vallásúakkal stb? A házasság előtti szex tiltásával? (Már nem voltam szűz ekkorra, de folyamatos bűntudattal éltem emiatt.) Hosszú, hosszú, hosszú lista…

Évek teltek el, lassan itt a harminc. A munka, az átgondolás máig tart. Pár napja volt egy kedves ismerősöm temetése, ahol sok meleg volt és gyaníthatóan sok lehetett az ateista. Nem hogy pap nem szónokolt, nem zsongott közös tebennedbíztunkeleitőlfogva, de a verseiből olvastak fel búcsúzóul. Csak álltam ott és hálás voltam minden papírforma szerint “istentelen” jelenlévőnek és a - bocsánat a rettenetes szóért - “szervezőknek”. Egyszerűen megérintett, átölelt és boldoggá tett az érzés, hogy így is lehet. Egy velem gyászoló barátom mondta:

“ezer ateista között jelen volt az Isten”.

Ne felejtsd el megosztani, ha értesz és egyetértesz!

Tetszett a cikk? Itt lájkolhatod az oldalamat, hogy a következőről se maradj le!

Hasonló cikkeket olvashatsz az alábbi témákra kattintva!