Megérdemeljük a mindenkori politikusainkat

Ágoston László bio photo By Ágoston László

Magyarországon nincsen demokrácia - de vajon igény volna rá? Szállj fel a vonatra és nézz szét: az utasok szerinted mennyire vágynak foglalkozni állampolgári kötelességükkel, a közügyekkel? Szerinted mennyire képesek és mennyire van lehetőségük a tájékozódásra, a nemzetközi kitekintésre, a politikai pártok párttalan, egyenlő vizsgálatára?

Ki akar itt demokráciiát, amikor lehet csendben a kocsmában káromkodni is?

Mielőtt elkezdenéd: a szavazás joga önmagában még nem jelenti, hogy demokráciában élsz. Demokrácia ott van, ahol a hatalmi ágak elkülönülve működnek, ahol hiteles a választási rendszer, ahol az emberek nem félnek véleményt alkotni és ezért nem éri, nem érheti őket hátrányos megkülönböztetés. Demokrácia ott van, ahol a kormányzó párt nem erőből, hanem konszenzusos alapon irányítja az országot és ahol az ellenfélnek is lehet igaza. Nálunk 103 törvényt fogadott el tavaly a parlament. Ebből 103-at terjesztett be a kormánypárt, 0 ellenzéki javaslatot fogadtak el. (forrás)

Magyarországon nincsen demokrácia - de nincs is rá igény.

A középiskolások kétharmada „szélsőségesen antidemokratikus” magatartásokat támogat, közben a politikáról nagyon keveset tudnak, közéleti kérdésekről otthon sem nagyon hallanak, ilyesmiről beszélni egyszerűen illetlenségnek számít - derül ki egy 2800 tanulót megkérdező friss kutatás anyagából. Kirekesztő nemzetkép, előítéletesség és elsikkadó demokratikus nevelés: hamarosan ők fognak választani.” (forrás)

Még az ország immár 12. éve regnáló miniszterelnöke szerint is “veszekedős félázsiai származék a magyar”, amely tulajdonképpen nem érdemli, mert nem igényli a demokráciát. Orbán és a Fidesz semmi egyebet nem csinál, mint a legnézettebb tévéműsorok, az összes valóságshow és Éjjel-Nappal Butapest: nem teremti, hanem kiszolgálja az igényeket.

Lehet azon vakarózni, hogy ez mennyire jó vagy rossz, de olyannyira adottság, hogy bárki lépne a helyükre, pont ott folytatná, ahol ők abbahagyták. Ezt mind tudjuk, nem? Ja és ugye te sem gondolod, hogy csak úgy, egy nyavajás szavazással le lehetne mondatni a Fideszt, aki éppen a honvédő szerepében tetszeleg és aki arra kondícionálja a magyarokat, hogy mindenki más hazaáruló, ugye?

Bármennyire fájdalmas a szembenézés: nem a politikusaink csinálnak minket, hanem mi csináljuk a politikusainkat. Ők csak a tükör, amelyben a társadalom látja magát. Pont azon a színvonalon vannak, mint a választóik, akik szavaznak rájuk. Máskülönben miért is tenne valaki hitet egy nálánál hitványabb mellett?

És itt nem csak Orbánra és a Fideszre gondolok. Gondolok itt minden pártra kis hazánkban.

Gyerekkorom óta beszélünk itt kormányváltásról és gyerekkorom óta mindig pofára esünk. Mert a tünetet akarjuk gyógyítani a betegség helyett. Mondhatod: de hát a Fidesz volt, aki elvadította az embereket! Miattuk lett gyűlölködő ennnyi ember, miattuk lett Őcsény meg a többi.

Pedig nem. Ők csak felszínre hozták és meglovagolták a már meglévő ostobaságot, félelmet, felelősség-kerülést és xenofóbiát. Csak kiszolgáltak. A társadalomban meg nem lévő dolgot teremteni egyetlen párt sem képes. Az persze már más kérdés, hogy a vendégszeretet, a tehetség és a nyíltszívűség ugyanúgy része a magyarságnak, csak ez nem kap már rég óta teret…

Hogy mi a megoldás? Egyrészt el kell engedni a politikát. Régi paradigma, ó szövet, nincs benne megoldás. A népet kell nevelni - akár olyan Facebook-videókkal, mint amelyekkel én is próbálom - és nem ráharapni a folyamatosan felénk dobott gumicsontokra. Megpróbálok én sem foglalkozni Orbánnal és a Fidesszel többé (remélem , sikerülni fog, mert nagy azért a kísértés), mert aki eddig nem látta be, hogy mondjuk a Soros-kampány kamu, az vagy hülye vagy cinkos. Egyikkel ezért, másikkal azért nincs miről beszélni.

Nem alkották, csak felszínre hozták...

Igen, stadionok fognak még épülni. Igen, össze fog omlani a kórházrendszer, hogy mindenkit a fizetősbe tereljenek át. Igen, orosz titkosügynökök fognak szabadon garázdálkodni közöttünk. Ez így lesz. Hiába adsz neki energiát, csak belefásulsz, elfogysz és kiégsz. Sajnálom.

Attól félek, Magyarországnak el kell érnie a legalját. Úgy tűnik, csőd, vérontás és összeomlás nélkül nem tanul a magyar. Nekünk Mohács kell. Szerinted milyen karmát gyárt most magának ez az ország?

Persze, tudom, ez velünk nem történhet meg… Majd jön az Eu és megvéd… Hogyan? Kiad két dörgedelmes állásfoglalást vagy lesz egy durva vitanap a Deutsch Tamás, Juncker és Farage nevével fémjelzett Európai Parlamentben?

Kívánom, hogy így legyen? Nem. A legkevésbé sem. De nem látok egyelőre másra esélyt. Nem a politikusaink, hanem a szavazóik miatt.

Terjeszd a jót és nagyon vigyázz magadra! Már egy ideje dolgozom egy rendszeren, amellyel te is részt vehetsz a pozitív üzenetek terjesztésében pont annyi energiával, amennyit te rászánni bírsz. De kitiltom ebből a rendszerből a direkt politikát. Felesleges energiapazarlás és csak veszélyt hozol a saját fejedre. Hamarosan jelentkezem majd ezzel.

Add fel a naivitásod és készülj fel, mert a repülés innentől rázós lesz. Ma a civilek, jövőre lehet, hogy az értelmiség jön. Félek, nagy lesz a rombolás, de egy nap a tarra égett mezőn is új élet sarjad. Őrizd meg magad akkorra, kellenek majd még Magyarországra az (újjá)építő kezek!

Ne felejtsd el megosztani, ha értesz és egyetértesz!

Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy ne a Facebook döntse el, mi jut el hozzád!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

* kötelező mezők

Tetszett a cikk? Itt lájkolhatod az oldalamat, hogy a következőről se maradj le!

Hasonló cikkeket olvashatsz az alábbi témákra kattintva!