Mit ér az ember, ha magyar?

Ágoston László bio photo By Ágoston László

Rengeteg reakciót kaptam arra az írásomra, amelyben azt írtam: a magyar nemzet nem jobb senkinél. Viszont nem is rosszabb és nagy hibának neveztem, hogy versenyeztetjük a nemzeteket. Tudod miért? Mert nem hiszem, hogy valaki a születésénél fogva kéne hogy győztes vagy vesztes legyen.

“Balsors, akit régen tép… megszenvedte már e nép…“

Rendre előkerül a beszélgetéseimben, hogy miért nem vagyok “jobb magyar”. Miért nem lesz könnyes a szemem, Trianontól (egyébként sok évig könnyes lett, aztán változott valami), miért nem tartom a magyar embert jobbnak, mint a román vagy afrikai embert, miért nem hiszem, hogy Isten választott népe vagyunk és nálunk a legszebbek a lányok és legjobb a konyha…

Azért, mert apám engem elsősorban embernek nevelt. Azt mondta, minden más csak ez után jöhet. Második lehet a sorban a vallásom, a szexuális identitásom vagy épp a nemzetiségem. És azt is mondta, ha ez felborul, abból mindig valami borzalom következik.

Ha inkább vagy keresztény mint ember (ilyen persze nem kéne, hogy létezzen, de mégis létezik) abból lesz a keresztes háború, meg a papok, akik megáldják a fegyvereket. Ha inkább vagy magyar, mint ember, abból következik az idegengyűlölet és a határok lezárása. Nem csak a déli, minden határé. És egy idő után magad maradsz.

Az én magyarságom valóban hátrébb áll a sorban. Az én magyarságom a magyar lélekhez, a népzenéhez, a sarki gyrososhoz, az idős, kicsit süket szomszéd nénitől áthallatszó gramofonsistergéshez és persze most már apám sírkövéhez kötődik. De ezek az érzések, megélések és eszmék csak számomra teszik a világ legfontosabb helyévé Magyarországot, mert az én életemhez kötődnek. És a számomra legkedvesebbet nem akarom objektíven mindenki számára a legjobbként beállítani. Az én feleségem nem kell, hogy szebb legyen, mint a te feleséged ahhoz, hogy szeressem és hűséges legyek hozzá. Egyáltalán nem hasonlítgatom össze őket. Hülyeség. És ha Magyarország objektíven jobb lenne, mint más országa, abban benne lenne, hogy az ő népzenéje, az ő sarki gyrososa, az őszomszéd nénije és az ő apjának a sírja kevesebbet ér. És ebből megintcsak valami borzalom következik.

Az iszfaháni Jameh mecset. Ezt egy alacsonyabb rendű kultúra építette volna?

Tudod, elsősorban ember vagyok. Másodsorban sok minden - ezek között nem akarnék sorrendet felállítani, de a magyarságomnál mind fontosabb -, például (heteró) férfi, zenész-marketinges vagy éppen európai. Igen, inkább vagyok európai, mint magyar. Tudod miért? Mert nem látom a különbséget (szó szerint különb-séget) magam és egy szlovák vagy német vagy angol között. Mind a négyen tudjuk, ki volt Caesar, Beethoven, megemeljük kalapunkat a szüfrazsettek előtt, szeretjük a focit és a házaink falán máig ott vannak a világháború nyomai, akárcsak a nagyszüleink szívében. Az ország- és nyelvhatáron kívül semmi komoly nem választ el minket. Testvérek vagyunk.

Ezzel szemben egy afrikai, egy kínai, egy ausztrál vagy egy orosz (!) - bár, ha művelt szintén tud mindezekről - más érzelmi, értelmi és vallási-energetikai közegből, más alapokkal érkezik. Fontos, hogy nem tartom a magamét eredendően jobbnak, de jobban a magaménak igen. Unokatestvérek vagyunk.

Voltak csodaszép, muszlim országokból érkező és többé-kevésbé vallásos muszlim nők is az életemben. Éreztem a másságukat, de nem éreztem magam különbnek náluk. És nem, egyikük sem vágta el a torkomat. :)

Mahira Khan pakisztáni színésznő - természetesen ilusztráció

Összefoglalva tehát: van mire büszkének lenned, ha magyar vagy és ezt nem is akarom elvenni senkitől! De van mire büszkének lennie az arabnak, az orosznak, a kínainak is. Csodálatos - más - kultúrák. Versengeni velük azért nem érdemes, mert almát hasonlítunk körtéhez, botorság lenne. És egyébként is: mit nyer az, aki jobb tudna lenni, mint a másik? Uralkodhatna? Lehetne ő az új zsarnok? Az együttműködésben és sokszínűségben annyival több érték van, mint - a fentebb kezdett példát folytatva - mint amennyivel többet kap mindenki egy jó párkapcsolatból a megerőszakolás helyett…

Európán belül pedig mind testvérek vagyunk. Pont. És tökmindegy, ki a nagyobb. Persze, a gyerekek közt is a testvérek tudják a legjobban bántani egymást. De a viták ellenére az igazi baj mégis csak akkor történik, ha valaki család nélkül marad.

És nem örülnék, ha adoptálna minket kemény kezű unokatestvérünk, Oroszország…

Ne felejtsd el megosztani, ha értesz és egyetértesz!

Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy ne a Facebook döntse el, mi jut el hozzád!

Iratkozz fel a hírlevelemre!

* kötelező mezők

Tetszett a cikk? Itt lájkolhatod az oldalamat, hogy a következőről se maradj le!

Hasonló cikkeket olvashatsz az alábbi témákra kattintva!