Mese a gonosz királyról, aki ellopta a Hajnalt

Ágoston László bio photo By Ágoston László

Élt egyszer egy gonosz király, aki sok rémes dolgot tett meg a népével. Az éjszakát szerette, mert akkor nem látszott, hogy milyen ügyletei vannak. A Sötétség és az Átláthatatlanság voltak a legjobb barátai.

Ez a király, hogy senki se zavarja hatalma gyakorlásában, úgy döntött, eltörli a Hajnalt. Úgy gondolta, az emberek úgysem veszik majd észre, hiszen vagy szemellenzőt viselnek vagy már régen belefáradtak a sötétséggel való harcba.

Elment hát és fogjul ejtette és elfoglalta a Hajnalt. A kutyáit eresztette rá és zsoldosokkal őriztette legmélyebb tömlöcében. Az embereknek fájt a sötét. De nem mertek szót emelni, mert a sötét akkora volt, hogy nem látták egymást, ezért mind azt hitték, hogy egyedül vannak.

A szemellenzősök érezték egyedül, hogy ők sokan vannak, mert az egész ország az ő kiabálásukkal volt tele - ők ha nem is látták, de hallották a többieket.

Így éltek az emberek a gonosz király országában sok-sok éven át és a Hajnal sosem jött el újra, hogy megmelegítse a társadalom lelkét.

Siratták a Hajnalt, de csak csendben, befelé csorgó könnyekkel.

Aztán egy nap jött valaki és újra fényt hozott ebbe a világba: feltépte a mellkasát és a szívében lobogó láng egy pici, pislákoló pontként jelent meg. Nem volt ő hős. Csak úgy döntött, inkább hal meg, mint hogy a sötétben kelljen élnie.

Ennek a kis pislákoló fénynek a tüzében meglátták egymást az emberek. Előbb csak páran, aztán körbehordozva azt egyre többen és többen. Az emberek észrevették, felismerték, hogy az ő szívükben is ott ég ez a láng és egyre többen mutatták meg a világnak. Hamarosan már félhomály volt a gonosz király országában.

Auróra, a hajnal istennője vezeti Héliosz szekerét

A gonosz király amint megtudta ezt, kiadta a parancsot, hogy öljenek meg mindenkit, aki a lángot hordozza, a lángot pedig oltsák el savval, ecettel, lúggal vagy köpettel. És a gonosz király katonái savazták, lúgozták, köpködték a lángot. De a láng nem aludt el, csak eltűnt.

A katonák hazamentek, feleségeik mellé bújtak az ágyban és álmukban lobbant fel újra. Felébredtek, háltak feleségeikkel és olyan gyermekeket nemzettek, akikben fogantatásuktól ott lobogott ez a láng.

Egy napon pedig, amikor a gonosz király már öreg volt, fáradt és gyenge, ezek a lánglelkű gyerekek kopogtattak be az ajtaján. A gonosz király érezte, hogy ütött az utolsó órája és megölte magát, nem akarta látni a sötét rendszere pusztulását.

Amikor meghalt, a testét felboncolták. Kormos volt a szíve. Látszott, hogy egyszer, régen, őt is égette ez a láng.

Milyen kár, hogy nem adta át másoknak, hogy együtt loboghattak volna vele…

Ne felejtsd el megosztani, ha értesz és egyetértesz!

Tetszett a cikk? Itt lájkolhatod az oldalamat, hogy a következőről se maradj le!

Hasonló cikkeket olvashatsz az alábbi témákra kattintva!